Mivel készül Storck Belgium ellen?

Mivel készül Storck Belgium ellen?

Bernd Storck folyamatosan átírja a magyar labdarúgó-válogatott rekordjait. 1966 után ő az első kapitány, aki nagy tornán továbbjuttatta csapatát a csoportkörből. Belgium ellen folytatódik a Storck-mágia?

Belgium a kétezres évek elején-közepén kéredzkedett fel újra a futballtérképre. A szerényen csak aranygenerációnak hívott korosztály tagjai tudatos kiválasztásnak és még tudatosabb képzésnek köszönhették, hogy megkapták az alapokat. Noha Eden Hazard, a mostani tornáról sérülés miatt hiányzó Vincent Kompany, Dries Mertens, Marouane Fellaini, Axel Witsel és Romelu Lukaku felnőttszinten semmit nem nyert a belga válogatottal, elitklub foglalkoztatja. Sokan úgy tartják, Marc Wilmots szövetségi kapitány a bőség zavarával küzd.

Hajnal Tamás egykori játékosügynökének a csapatépítés mellett az egók nyirbálására is oda kell figyelnie. Ennél is nagyobb kihívást jelent az állandó eredménykényszerrel járó nyomás csökkentése. A belga válogatott évek óta a világranglista elején foglal helyet, a 2014-es vb-n a titkos esélyesek között tartották számon, de a későbbi döntős Argentína könnyedén kiejtette a legjobb nyolc között.

Az Eb-selejtezőcsoportot magabiztosan nyerte meg, 23 pontjával kiemelkedett az európai mezőnyből, Wales, Bosznia-Hercegovina, Izrael, Ciprus és Andorra válogatottját előzte meg, ami nem tűnik akkora bravúrnak. A 23 pont elismerésre méltó teljesítmény. Egyebek között ezért is sorolták az Eb titkos esélyesei közé a belga csapatot.

Ehhez képest kijózanító pofonnal kezdett Wilmots csapata az Eb-n, az olaszok elsősorban taktikailag iskolázták le őket. Az Írország elleni győzelem meggyőző volt, a svédek elleni kevésbé. Belgium a kezdeti bizonytalankodást leszámítva biztosan jutott a nyolcaddöntőbe. Itt találkozik vasárnap a magyar válogatottal.

Marc Wilmots csapata a szélen életveszélyes, Eden Hazard és Kevin De Bruyne bárkit megver egy az egyben, hozzájuk csatlakozhat az idei bl-döntőn gólt szerző Yannick Carrasco. Ők tömik labdával a kellemetlen stílusú erőcsatárt, Romelu Lukakut. A középpálya szíve a fáradhatatlan Radja Nainggolan, a védelem nem túl gyors, Thomas Vermaelen a földön verhető, nem túl fordulékony. Toby Alderweireld gyors, de taktikailag fegyelmezetlen. Hátul pedig ott a világ egyik legjobb kapusa, Thibaut Courtois.

Hírdetés

Variációk több tételre

Bernd Storck orrvérzésig gyakorolta a labdatartáson alapuló csapatjátékot, s eddig mindhárom mérkőzésen láttunk ollézást kiváltó nyugodt passzolgatást. Portugália felfedezte, hogy ha már a saját térfélén megzavarja a magyarok labdakihozatalát, akkor zavart kelthet, nem maradt más választás Király Gábornak, mint előrerúgni a labdát általában Dzsudzsák vagy Szalai irányába, akik kevés eséllyel nyertek fejpárbajt.

Valószínű, hogy Belgium is megpróbálja letámadni a magyarokat. Ennek ellenszere lehet a hatékony és gyors szélsőjáték. Minden bizonnyal visszatér a bal oldalra Kádár Tamás, aki eddig klasszis teljesítményt nyújtott. Ha ő pályán van, Dzsudzsák – amennyiben a bal szélen kap lehetőséget – bátran megy előre. Kérdés, hogy a Lovrencsics–Lang páros hogyan osztja fel egymás között a védőfeladatokat. Lovrencsics fegyelmezetten visszazár, akár jobbhátvédként is bevethető, és kell a kettős fedezék Eden Hazard ellen, aki várhatóan a mi jobb oldalunkat támadja – akkor Langgal együtt vállalja a piszkos munkát.

A középpálya közepén Nagy Ádám összegyűjti és lepasszolja a labdát Gerának, aki élete formájában játszik, és valószínűleg Nainggolannal találkozik a pályán. Kleinheisler, Gera és Dzsudzsák, sőt legutóbb Szalai erőlteti a távoli kapura lövéseket. Ez hatékony fegyver lehet. És akkor még nem szóltunk a pontrúgásokról, a portugálok ellen ha szerencsével is, de kétszer is eredményesen elsült Dzsudzsák bal lába.

Storck tudja, hogy Európa egyik legveszélyesebben kontrázó csapata vár a magyarokra. Minden lövés nélkül befejezett magyar támadás hatalmas esély a belgák előtt. Erőltetni fogjuk tehát a távoli kísérleteket, ugyanakkor támadószöglet esetén is biztosítani kell a védekezést elsősorban a belga bal oldalon. Belső védőink állandó fejpárbajt vívhatnak Lukakuval. Nemcsak a beadást és a fejest kellene megakadályozni, hanem azt is, hogy egyáltalán eljusson a labda a szélsőkhöz. Ezért lesz döntő jelentőségű a Nagy–Nainggolan párharc.

A magyarok legnagyobb esélye, ha folyamatosan lassítják a játékot, még csak véletlenül sem mennek bele futóversenybe, annak drámai következményei lehetnek. A kivárás, megkockáztatjuk, egy olaszos hadrend lehet Storck fegyvere. Meglátjuk, mit választ a kapitány, aki többször is bevallotta, hogy a döntetlen nem az ő stílusa.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »