MKP: Sok helyen megszűnhet az orvosi ügyelet, emiatt ne a megyét és a várost hibáztassák!

MKP: Sok helyen megszűnhet az orvosi ügyelet, emiatt ne a megyét és a várost hibáztassák!

Az új év kezdetén megszűnhet az orvosi ügyelet Párkányban, de emiatt ne a Párkányi Rendelőintézet igazgatóját vagy az intézmény fenntartóját, Nyitra Megye Önkormányzatát hibáztassák – írja az MKP mai nyilatkozatában, amelyből kiderül, hogy az ügyeletek megszűnése Párkányhoz hasonlóan Zselízt és Ipolyságot is érinti.

 

A magyar párt szerint egyik esetben sem a kórházak igazgatói és az intézmények fenntartója, a városi önkormányzat tehető felelőssé.

 

„Állami hatáskörben történik a változás, a SzK Egészségügyi Minisztériuma hatáskörében, törvénymódosítás következtében. Vagyis a pozsonyi törvényhozásban az egész kormánykoalíció megszavazza az orvosi ügyeletek jelentős szűkítését.”

 

olvasható az állásfoglalásban.

 

A hálózat megnyirbálása nemcsak földrajzilag, hanem időbeosztásban is tetten érhető lesz, „hiszen a járási székhelyeken fennmarad az orvosi ügyelet a felnőttek részére, de csak naponta 22 óráig”. A gyermekorvosi ügyeletek a kisebb járások székhelyein megszűnik, ami pedig megmarad, szintén csak 22 óráig üzemel a jövő évtől

 

„Párkányból megközelítőleg 50 kilométerre kell majd utazni az orvosi ügyeletre a járási székhelyre, Érsekújvárba. Tömegközlekedés hiányában, hiszen késő este már nem járnak sem autóbuszok, sem vonatok. Ám Kiskesziről vagy Bényből a távolság 70 kilométerre növekszik.”

 

 

fejti ki az MKP. Jövő évtől Zselízről és Ipolyságról is majdnem 50 kilométerre lesz a lévai orvosi ügyelet, hasonló bonyodalmakat okoz az intézkedés Somorja, Nagymegyer, Ógyalla, Gúta és a többi kistérségi központ vonzáskörzetében is.A párt szerint a változás egyetlen pozitív oldala a szolgálatot teljesítő személyzet – orvos, nővér, mentős – esti szolgálata után járó órabérének jelentős megnövelése.

 

Farkas Iván, a párt alelnöke ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

 

„Meggyőződésem, hogy ezzel együtt az egészségügyi tárcának az emberek bosszantása helyett forrásokat kellett volna találnia az eddigi hálózat fenntartására. Ugyanis az 1996-ban lezajlott közigazgatási reform délen meghagyta a nagy járásokat, míg középen és északon minden kistérségi központból járási székhelyt kreált. Itt semmi sem változik az orvosi ügyelet hálózatában, ám délen az ügyeletek járási székhelyekhez igazításának következménye az lesz, hogy sokaknak sokkal távolabbra kell majd utazniuk”

 

Körkép.sk/Sajtóhír

Nyitókép: MKP.sk

The post MKP: Sok helyen megszűnhet az orvosi ügyelet, emiatt ne a megyét és a várost hibáztassák! appeared first on Körkép.sk.


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »