MNB-közeli emberekkel van tele az MNB a kedvenc doktori iskolája

A Magyar Nemzeti Bank (MNB), a jegybanki alapítványok vagy az MNB-hez közel álló cégek mintegy másfél tucat alkalmazottját azonosította a 24.hu, akik mind a Pécsi Tudományegyetem Földtudományi Doktori Iskolájának hallgatói. Ebben az a különösen pikáns, hogy a geopolitikai doktori iskolát az MNB által létrehozott Pallasz Athéné Alapítványok szponzorálják, vagyis a jegybank lényegében a saját embereinek fizet havi 300 ezer forint ösztöndíjat.

Elsőként a Magyar Nemzet írta meg, hogy doktori hallgatóként vesz fel ösztöndíjat Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója és felesége, Hidvéghiné Pulay Brigitta is. Hidvéghi – aki korábban az MNB-ben is volt szóvivő és Matolcsy György elnöki tanácsadója – elismerte, hogy ő és felesége is felveszi az ösztöndíjat. Arról is beszámoltunk, hogy a 300 ezer forintos havi ösztöndíjért a hallgatóknak nem a szokásos feladatokat kell elvégezniük. A programban részt vevő forrásunk úgy fogalmazott: még tanítani sem kell, csak „kamuelőadásokat” tartani.

http://mno.hu/

Azt is lehetett tudni, hogy a pécsi doktori iskola hallgatója Vajda Zita, Matolcsy György barátnője, de a 24.hu számos más olyan hallgatót talált, aki erősen kötüdik a jegybankhoz. Doktorandusz például Palotai Dániel, az MNB egyik ügyvezető igazgatója, vagy az elnöki kabinet korábbi vezetője, Horváth Marcel, aki most a nemzetközi kapcsolatok igazgatóságot irányítja. A doktori iskola hallgatója Kohári Péter, volt XI. kerültei rendőrkapitány is, aki a bankbiztonsági terület vezetője volt a jegybankban, ma pedig a Nemzeti Eszközkezelő biztonsági igazgatója.

A doktori program támogatását a Pallasz Athéné alapítványok biztosítják, melyek vezetői közül szintén többen hallgatók. Anton Bendarzsevszkij például a Pallasz Athéné Geopolitikai Alapítvány (Pageo) igazgatója, illetve a Geopolitikai Kutatóintézet vezetője. Szintén ennél az alapítványnál, illetve a kutatóintézeténél dolgozik Gere László, aki ugyancsak hallgatója a doktori iskolának. Az ösztöndíjakról egyébként a doktori iskola tanácsa hozza meg a döntést, de van egy, ösztöndíjműhelynek nevezett előkészítő testület is, amelybe négy tagot az alapítványok delegálnak, négyet a doktori iskola.

http://mno.hu/

Mivel sem az MNB, sem az alapítványok nem válaszoltak a 24.hu kérdéseire, nem lehet pontosan tudni, hogy mindenki kap-e ösztöndíjat, aki hallgató a doktori iskolában, illetve felveszi-e a megítélt támogatást. A doktori iskola vezetője, Dövényi Zoltán személyiségi jogokra hivatkozva nem árulhatta el, hogy pontosan kik azok a doktori iskola hallgatói közül, akik a jegybankban dolgoznak vagy a jegybanki alapítványokhoz köthetők. Azonban olyan számokat mondott a lapnak, amelyből kiderül, hogy a hallgatók döntő többsége a jegybanki alapítványok által biztosított ösztöndíjat kapja.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »