Mutatjuk, mennyi pénzt tesznek zsebre Európa uralkodói

Napjainkban Európában összesen 12 monarchia működik, melyek közül hét királyság és öt hercegség, de Vatikán is ide sorolható.

 

Az uralkodócsaládok a saját országaiktól kapják a támogatásokat, ám ezek a juttatások királyságokként, illetve hercegségekként változnak. Vannak olyan uralkodócsaládok, akiket az adófizetők bőségesen támogatnak, míg mások gyakorlatilag egy fityinget sem kapnak, és kiadásaikat a saját forrásaikból fedezik – írja a Business Insider.

 

A közpénzeket illetően a legjobb helyzetben a brit király család van. Az elmúlt pénzügyi évben minden brit fejenként 65 pennyvel támogatta II. Erzsébet királynőt és családját, ami összességében 42,8 millió fontot, azaz 47,4 millió eurót jelent.

 

Fotó: iefimerida.gr

 

A második legmagasabb pénzösszeggel a monacóiak támogatták a hercegi családot. A legutóbbi nyilvános adatok szerint (2005-ös) a hazaiak a világ második legkisebb államának uralkodócsaládjára 43,5 millió eurót áldoztak. Ez az összeg a 2003-as adatokkal összehasonlítva 7,8 millió euróval nőtt.

 

Mindemellett II. Albert monacói herceg az egyik leggazdagabb uralkodó a világon. A Grimaldik vagyonát még 2010-ben egymilliárd dollárra becsülték, ami durván még egyszer annyi, mint a brit királyi család teljes vagyonának értéke.

 

A norvégok a leggazdagabbak

 

A közpénzekből származó támogatásokat illetően a harmadik helyen a Vilmos Sándor uralma alatt álló Holland Királyság áll. A királyság a 2015-ös adatok szerint 40,1 millió eurós vagyonnal rendelkezett.

 

A norvég adófizetők szintén bőségesen támogatják a királyságukat. A helyi kormány idén 28,3 millió eurót különített el V. Harald és családja számára. A királyi udvar azonban remekül tud gazdálkodni, hiszen a tavalyi pénzügyi évet 690 ezer eurós többlettel zárta.

Hírdetés

 

Fotó: finlandtoday.fi

 

A többi európai királyság az előbbiekhez viszonyítva rosszabb helyzetben van. A svéd, a belga, a dán és a luxemburgi uralkodót viszonylag azonos összeggel támogatják az adófizetők.

 

A svéd királyi család 2015-ben 12,9 millió eurót kapott a kormánytól. Valamivel alacsonyabb költségvetése van a belga királyi családnak, ők ugyanis megközelítőleg 11,4 millió eurót kaptak az államtól. A 2017-es adatok alapján pedig elmondható, hogy II. Margit dán királynő és családja csaknem 10,5 millió eurót kap évente az országától.

 

Püspök és államfő társhercegekként

 

Az aprócska Luxemburgban uralkodó nagyhercegi család évente mintegy 9,9 millió eurót kap az ország működéséhez, ami még mindig több annál, mint amennyit a területi szempontból jóval nagyobb Spanyolország királyi családja kap. A spanyol királyi családnak 2014-ben és 2015-ben 7,8 millió euróból kellett gazdálkodnia.

 

II. János Ádám lichtensteini herceg az országtól évente szimbolikus összeget, 221 000 eurót kap, valamint azt a bónuszt, hogy felmentést kap az adófizetői kötelezettsége alól. A hercegi család hatalmas vagyona a magánbankokból és a befektetésekből származik.

 

Európa legnagyobb törpeállamában, Andorrában két társherceg uralkodik: a tradíció szerint az egyik uralkodó mindig az éppen hivatalban lévő francia államfő, jelenleg Emmanuel Macron; míg a másik uralkodó a pápa által kinevezett püspök. A két társfejedelem az andorrai költségvetésből egyforma összeget kap, ám az összeg nem ismert.

 

Fotó: Unsealed

 

A Vatikánvárosi Állam feje, a pápa nem kap hivatalos fizetést. A pápa szükségleteit azonban a vatikáni költségvetésből finanszírozzák. Van is mit a tejbe aprítani, hiszen Vatikán bevétele évente mintegy 256 millió euró körül mozog.

 

Európa egyik leggazdagabb arisztokratája pedig nem más, mint a német hercegség egyik olyan tagja, aki egyetlen országban sem uralkodik és állami támogatást sem kap. Albert a Thurn-Taxis család 12. hercege édesapja halála után az egyik legfiatalabb európai milliárdossá vált. A Forbes magazin 2014-ben 1,4 milliárd euróra becsülte a vagyonát.

 

Forrás: aktuality.sk

Nyitókép: Calea Europeana

 


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »