Na ezért kell szigorúan, fegyverrel védeni határainkat!

Penny Mordaunt, a brit kormány új, nemzetközi fejlesztésért felelős minisztere szerint ugyan már 2017 is a “szívszaggató humanitárius válságok” éve volt, “2018 még rosszabb lehet”. Mordaunt ezért az év utolsó előtti napján 21 millió fontot, 7,35 milliárd forintot utalt a brit költségvetésből az ENSZ-nek, hogy szakügynökségei gyorsabban reagálhassanak a válsághelyzetekre.

Mordaunt minisztériuma szerint a legnagyobb veszély Jemenben, Burmában és Dél-Szudánban fenyeget. Előbbiben az évek óta tartó fegyveres konfliktus miatt vált teljesen tarthatatlanná a helyzet: milliókat fenyeget az éhínség, százezreket a kolera, miközben a harcoló felek még a humanitárius segélyeket se feltétlenül engedik be az országba.

Burmában a hadsereg kezdett etnikai tisztogatásba az ország északnyugati, muszlimok lakta vidékein, elüldözve az ország muszlim népességének a javát. Dél-Szudánban pedig etnikai alapú polgárháború dúl.

Az ENSZ amúgy 2017 elején arra figyelmezetett, hogy ez lesz a II. világháború óta látott legsúlyosabb válságév, Mordaunt szerint ehhez képest számít rosszabbra jövőre.

Via The Telegraph)


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »