Nagyboldogasszony-búcsúi szentmise Bényben, a Kutacska néven ismert Mária-kegyhelyen

Nagyboldogasszony-búcsúi szentmise Bényben, a Kutacska néven ismert Mária-kegyhelyen

A Felvidék déli régiójában régészeti szempontból a legjelentősebb terület a Garam mentén fekvő Bény község, melynek határában található a Kutacska néven ismert Mária-kegyhely, ahol évente három alkalommal van szentmise. A Nagyboldogasszony-főbúcsúra ezúttal is eljött a térség hívő közössége.

A kegyhely forrásának története I. László király korára utal, mely Tóth Imréné, született Páldi Rozália (sz. 1903) közléséből maradt ránk:

A Garam menti búcsújáróhely egykor a régió legismertebb zarándokhelye volt, ahová a távolabbi vidékről is érkeztek zarándokok pünkösdkor, Nagyboldogasszony és Kisboldogasszony ünnepén.

A környező falvakból egykor 20-30 km távolságból gyalog tették meg az utat, a népviseletbe öltözött Mária-lányok vitték a feldíszített Mária-szobrokat, férfiak a Szűz Máriá-s lobogókat. Ma már autóval, busszal, kerékpárral érkeznek a zarándokok a völgybe.

Hírdetés

A szentmisét Farkas Zsolt esperesplébános, a Bényi Egyházközség élére újonnan kihelyezett lelkiatya celebrálta oltártestvéreivel. Zsolt atya a szentbeszédben felhívta a figyelmet arra a tökéletes szeretetállapotra, melyet a Boldogságos Szűz Mária mutat számunkra, s amelyre Isten mindenkit meghívott. Az ajándék, mely Márián keresztül érkezett közénk, az Úr Jézus, akinek életéről Máriára gondolva elmélkedhetünk, a rózsafüzér, a litániák, vagy a keresztúti ájtatosság imádkozása közben.

A kegyhely ősi fái alatt alkalom adódott a szentgyónás elvégzésére, közös imádkozásra és éneklésre. A szentmise keretében sor került az új kenyér megáldására, melyet végezetül szétosztottak a jelenlévőknek.

Ünnepi áldással, a pápai és a magyar himnusz eléneklésével zárult a szentmise. A Kutacska vizéből bárki vehetett, és vihetett haza az otthon maradottaknak.

A szentmiséről helyszíni közvetítést sugárzott a felvidéki Mária Rádió Mirjam adása.

(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »