Nagyobb figyelmet kell fordítani az imámokra

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a jövőben azokra az imámokra, akik képesek radikalizálni az integrálódott fiatalokat is.

A szakértő az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában azt mondta, új jelenség, hogy a közösségbe beilleszkedett fiatalokat is képesek terrorista akcióba beszervezni, ez történt Barcelonában is. Vélhetően a fiatalok olyat kaptak tőle, amit korábban nem, vagy nem vették észre. Általános probléma Gyarmati István elmondása szerint, hogy a fiatalok nem tudnak közösségbe tartozni, hiányzik nekik a perspektíva, a hitszónokok pedig pont ezt adják meg nekik.

Az Iszlám Állam területi visszaszorulásával kapcsolatban a biztonságpolitikai szakértő azt mondta, nem fog megszűnni az Iszlám Állam terrorista cselekménye azzal, hogy már nem ellenőriz területeket, mert ez nem szükséges a terrorizmushoz. Tagjai azonban – mivel területet már nem kell védeni – szétszóródnak, ezért máshol növekedni fog a potenciális elkövetők száma.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »