Nagyot mondott Németh Szilárd

Nagyot mondott Németh Szilárd

Az interjúban így fogalmazott:

„Én most, mint a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke a bizottsághoz és a titkosszolgálatokhoz fordultam, összegyűjtve a Soros-hálózattal együttműködő szervezetek nevét, kérve a tevékenységük teljes átvilágítását.”

Az lehet, hogy Szilárd kérte, csak az senkit nem érdekelt, ugyanis mint márciusban kiderült neki nincs arra jogköre, hogy utasítsa a titkosszolgálatokat.

Erről korábban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) és Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos is tájékoztatott, aki továbbá nyilatkozatra kötelezte a politikust, hogy az árulja el, hogyan próbált nyomást gyakorolni a szervezetekre.

Hírdetés

A HVG.hu most utánajárt, hogy a Németh Szilárd eleget tett-e a felszólításnak. A NAIH az alábbi nyilatkozatot kapta tőle:

„A Nemzetbiztonsági Bizottság tagjaként és alelnökeként több alkalommal hívtam fel a titkosszolgálatok figyelmét a külföldi forrásból működő Magyarországon bejegyzett társadalmi szervezetek működésének kockázatára, ugyanakkor a rám irányadó jogszabályi rendelkezéseket ismerve és betartva, közvetlen utasítást intézkedésre soha nem adtam.”

Péterfalvi szerint egyébként sincs értelme ilyet kérni, hiszen a Soros-féle civilek nem fejtenek ki titkos aktivitást, mindent nyilvánosan tesznek, épp ez az egyetlen fegyverük a kormánnyal szemben.

A tövény pedig egyértelműen kimondja, hogy a titkos vizsgálatok vagy lehallgatás elrendelésekor az ország érdekeit kell figyelembe venni, ami nem egyenlő a Fidesz érdekeivel – írja a lap.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »