Nem akart embert ölni Győrkös István

A bőnyi lövöldöző csak a műtét utáni ébredéskor tudta meg, hogy megölt valakit – tudta meg a kisalfold.hu Dr. Léhner Györgytől, Gy. I. kirendelt védőjétől. A bűnösséget is csak részben ismeri el.

Magyar Menedék - Tepe

Az ügyvéd elmondta, hogy védence arra hivatkozott, hogy nem akart senkit megölni, szándéka az volt, hogy a fegyverrel megakadályozza a nyomozók házba való bejutását. Inkább rájuk akart ijeszteni, nem megsebesíteni őket. A műtét utáni ébredéskor, a gyanúsítás közlésekor tudta meg, hogy megölt valakit. Mélységesen sajnálja ezt, de az előbbiek miatt csak részben ismeri el bűnösségét.

Hírdetés

A fegyverről, amely a kezében elsült, az ügyvéd azt mondta: ilyen fegyverre Magyarországon senki nem kaphat engedélyt. Egy sorozatlövő gépkarabélyról van szó, ezért tudott leadni néhány másodperc alatt több lövést is.

Prof. Oláh Attila, a Petz-kórház orvos igazgatója elmondta, hogy a beteget jó általános állapotban engedték el, egyik lábát kissé nehezebben tudja mozgatni, ami attól lehet, hogy a golyó egy-két ideget érhetett a gerinc mellett. Szerencséje volt a gyanúsítottnak, hogy egyetlen szerve sem sérült. Ha nem műtik meg, akkor is túlélte volna a lövést. Gyógykezelése a továbbiakban a tököli rabkórházban folytatódik.

kisalfold.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »