Nem emelkedik az üzemanyagok adóterhe

Nem emelkedik az üzemanyagok adóterhe

Nem növekszik januártól az üzemanyagok jövedéki adója, mivel a Brent olajtípus háromhavi átlagára bőven meghaladta a hordónkénti 50 dolláros szintet – tudtuk meg szakértőktől. A jövedéki törvény tavalyi módosítása szerint a kormány háromhavonta vizsgálja felül az adó mértékét. Abban az esetben, ha a Brent háromhavi átlagára az utolsó negyedévben 50 dollár alá esett volna, akkor január elejétől a benzin jövedéki adója literenként nettó öt forinttal, a gázolajé pedig nettó tíz forinttal növekedne. Így a motorbenzin esetében ez az adónem literenkénti 120 forintról 125, a dízel esetében pedig 110,35 forintról 120,35 forintra kúszna fel. A nettó ötforintos jövedékiadó-emelkedés azonban a benzin esetében a valóságban bruttó 6,35 forint, a gázolaj nettó tízforintos adóemelése pedig bruttó 12,70 forint tehernövekedést jelentene.

A kormány ugyanis a jövedéki adót megterheli a 27 százalékos forgalmi adóval is. Vagyis az adót is megadóztatja. Így az autósok jelentős mértékű áremeléssel szembesülnének, ha a kijelölt 50 dolláros szintnél olcsóbb lenne a Brent átlagára. A hónapok óta magas jegyzésárak következtében azonban az adóemelés elmarad. A kormány zsebe azonban idén sem maradt üres. Az üzemanyagok jövedéki adójából csak az első fél évben 291 milliárd forint folyt be az államkasszába, 22,1 milliárd forinttal több, mint tavaly az első hat hónapban. Ez azt jelenti, hogy éves szinten hozzávetőleg 600 milliárd forintot húz ki a kormányzat az autósok zsebéből csak az üzemanyagok jövedéki adóztatása révén.

Elemzők úgy látják: a magas, jelenleg hordónként 63 dollár feletti árszint kialakulásához, illetve tartóssá váláshoz jelentős mértékben hozzájárult, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) november végén úgy döntött: a korábban kijelölt március helyett a jövő év végéig meghosszabbítja kitermelési önkorlátozását. Az OPEC-tagállamok megállapodásához csatlakoztak a kartellen kívüli nagy olajexportőr országok is. Így visszafogják a kőolaj-kitermelést például az óriási mennyiséget exportáló Oroszországban is. Moszkva ugyanakkor attól tart, hogy ha túl sokáig tartják fenn a kitermeléscsökkentést, akkor az olajpiacon a túlkínálatot felválthatja a hiány, ami felhajtaná az árakat, ez pedig kitermelésük fokozására ösztönözné az amerikai palaolaj-kitermelőket. Ezért a jövő év közepén ismét összeülnek az érintettek, hogy értékeljék az olajpiacon kialakult helyzetet, és döntsenek a korlátozás fenntartásáról.

http://mno.hu/

Emlékezetes: az OPEC 13 tagállama és a kartellen kívüli 11 nagy olajkitermelő ország tavaly decemberben állapodott meg először arról, hogy az októberi szinthez képest január elejétől együttesen napi 1,8 millió hordóval fogják vissza a kitermelést fél éven keresztül. Az egyezség hatályát idén májusban 2018 márciusáig hosszabbították meg, november végén pedig a jövő év végéig tolták ki a határidőt. A megállapodás szigorú betartásának köszönhetően az olaj világpiaci ára idén szinte folyamatosan 50 dollár fölött állt. Jelenleg az olaj világpiaci ára megközelítőleg 20 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Így a kitermelés visszafogása elérte a célját, vagyis világszerte magasan tarja a jegyzésárakat.

http://mno.hu/

Az árak az elemzők előrejelzése szerint jövőre sem mérséklődnek. Amíg idén hordónként 55 dollár körül alakul a Brent átlagára, addig jövőre inkább 55-60 dolláros árszinttel lehet számolni. A magas nyersanyagárak mellett a dollár forinttal szemben várható erősödése is felfelé mozdíthatja a hazai üzemanyagárakat. A valutaátváltási arányoknak azért van jelentőségük a magyar árszint alakulásában, mert az olajüzleteket dollárban számolja el az importőr az exportőrrel. Így a várható nyersolajjegyzésárak és a forint–dollár árfolyam feltételezhető alakulása alapján a következő hónapok során idehaza enyhe, néhány forintos üzemanyagár-emelkedés jelezhető előre. A gázolaj átlagára jelenleg literenként 370, a benziné pedig 355 forint körül mozog. Az autósok azonban literenként ötvenforintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.12.30.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »