Nem győzött bocsánatot kérni a NATO-főtitkár, Erdogan mégis visszavonta katonáit egy hadgyakorlatról

Nem győzött bocsánatot kérni a NATO-főtitkár, Erdogan mégis visszavonta katonáit egy hadgyakorlatról

Visszavonta katonáit a török hadsereg egy Norvégiában megrendezendő NATO-gyakorlatról, miután az azt előkészítő csapat egyik civil tagja a török elnököt és Atatürköt, a modern török állam atyját a gyakorlat egyik dokumentumában "ellenségnek" tüntette fel. Erdogan szerint a lépés nem volt szövetségeshez méltó, míg Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a bocsánatkérés mellett rámutatott, hogy Törökország fontos tagja az észak-atlanti szövetségnek.

A török állami Anadolu hírügynökség pénteki beszámolója szerint a dokumentum egy olyan ábra volt, amin a gyakorlat “ellenségeit” sorolták fel. Erre válaszul utazott haza 40 török katona, Erdogan személyes parancsára, aki a Politico írása szerint pártja vezetői előtt úgy fogalmazott: nem lehet ilyen körülmények mellett szövetségről beszélni.

Hírdetés

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár természetesen azonnal igyekezett kisebbíteni az eset által felvert török felháborodást, bocsánatkérése mellett ugyanis bejelentette, hogy Törökország továbbra is fontos tagja a NATO-nak, és azt a civil alkalmazottat, aki ezt a kérdéses ábrát készítette, azonnal eltávolították a gyakorlat közeléből.

Úgy tűnik, ez azonban nem hatotta meg Erdogant, aki az AP szerint kijelentette, hogy akkor is távol maradnak a török katonák, ha új grafikát készítenek. Jelenleg a török fegyveres erők a NATO második legerősebb hadereje, az Egyesült Államok után közvetlenül.

(Híradó – Politico)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »