Nem hiába fél a Fidesz – a Jobbik a felmérések szerint is az egyetlen kihívója

Nem hiába fél a Fidesz – a Jobbik a felmérések szerint is az egyetlen kihívója

A novemberi felmérés szerint a választók 51 százaléka véli úgy, hogy egy jövő vasárnapi választások alkalmával a Jobbik több voksot tudhatna magáénak, mint egy esetlegesen felálló baloldali összefogás. Utóbbit a választók 36 százaléka vélné erősebbnek – derül ki a Magyar Nemzet által rendelt kutatásból.

A megkérdezettek közül még a baloldali szavazók sem bíztak a baloldal sikerében, hiszen a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a felméréskor még létező Együtt-Párbeszéd szövetség és a Fidesz-KDNP hívei is úgy vélekedtek, hogy a Jobbiknak több szavazója lenne, mint a baloldali összefogásnak. Az MSZP-t mindössze a megkérdezettek 11 százaléka tekinti legfőbb kihívónak.

Hírdetés

Október óta hat százalékkal növekedett azok száma is, akik a Jobbikot tartják a Fidesz első számú kihívójának. Valamint a Fidesz egyeduralkodó volta is erősen megkérdőjeleződött. Míg októberben a megkérdezettek 26 százaléka látta így a kormánypártot, addig novemberben számuk 14 százalékra csökkent.

A felmérés kitért a másodlagos pártpreferenciákra is. Ebben az LMP és a Jobbik jár az élen, akikre a megkérdezettek 10 százaléka szavazna át, ha nem indulna az általuk támogatott jelölt. 21 százalék nem szavazna másra, csak a saját pártjára, legtöbben azonban azok vannak, akik még elsődleges pártpreferenciájukban is bizonytalanok.

Míg a kis baloldali pártok többségénél egymás közt marad a másodlagos pártpreferencia megoszlása, addig az MSZP szavazói hajlandóságot mutatnak a kormánypártokra és a Jobbikra való voksolásra is. Eközben az utóbbi két párt szavazótábora ódzkodik a leginkább attól, hogy másra húzza be szavazatát, amennyiben az általa támogatott pártra nem tudja azt leadni.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »