Nem kellenek a cigányok Ópályiban a telepen kívül – hát ezért…

Három roma családnak akart a volt polgármester szociális bérlakásokat venni tavaly a Szabolcs megyei Ópályiban európai uniós támogatásból, a falu képviselő-testülete azonban keresztbe tett: tavaly novemberben feloszlatta magát, az idén márciusi időközi választáson pedig Herdon János lett az új polgármester. Herdon János viszont arról beszélt, a betelepítés rossz megoldás, és emiatt elértéktelenednének a roma telepen kívüli ingatlanok.

A Magyar Nemzet csütörtökön számolt be arról, hogy Ópályiban él mintegy ezer cigány a település szélén, akik közül pár tucatnyian kis híján meglincseltek egy arra haladó autóst. A sofőr ugyanis elgázolt egy, az országútra kiszaladó, szülői őrizet nélkül maradt kétéves kisfiút, aki életben maradt.

Hírdetés

Erdélyi Miklós volt polgármester – aki előzőleg 18 évig vezette a falut – lapunknak elmondta, a 400 millió forintos uniós pályázat az egész településre kiterjedt volna. Tartalmazott például korai pedagógiai fejlesztést még óvoda előtt, ami a roma gyerekeket is segíthette volna. A pályázat második feléből, 200 millió forintból három szociális bérlakást építettek vagy vásároltak volna, illetve egy közösségi ház építése is szerepelt a tervekben. A bérlakásokba három család költözhetett volna be az ópályi romatelepről. Erdélyi állítja, amikor először tájékoztatta a képviselőket a tervről, még támogatták őt, hiszen a falu saját erejéből nem volt képes „integrálni” a lakosság egyharmadát kitevő romákat.

mno nyomán


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »