Nem veszélyezteti a Jobbik indulását a pénzbüntetés

Nem veszélyezteti a Jobbik indulását a pénzbüntetés

Gigabüntetést tervez kiszabni az Állami Számvevőszék a Jobbikra tiltott támogatás miatt. A jogvédő szervezetek egyelőre hallgatnak arról, hogy mennyire volt etikus az ellenzéki párt részéről a plakáttörvény kijátszása. A Jobbik lázas pénzgyűjtésbe kezdett.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet elemzője volt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának vendége a témában.

Ő úgy fogalmazott: a sajtóban megjelent sok csúsztatással ellentétben a nyilvánosságra került összeg még csak egy javasolt büntetési tétel, és a Jobbiknak – mint érintettnek – 15 napja van arra, hogy reagáljon az Állami Számvevőszék (ÁSZ) bejelentésére, ezután születhet végleges döntés az ügyben, tehát akkor derül ki, hogy lesz-e, ha igen, akkor mekkora büntetés.

Mint kifejtette: az ÁSZ-nak nagyon nincs mozgástere, van egy szigorú törvény, ami alapján a Jobbik hibázott azzal, hogy áron alul vásárolt egy szolgáltatást. Hozzátette: a kampányfinanszírozás elkülönül a pártfinanszírozástól, mivel a jelenlegi törvény értelmében a Jobbik – ha mind a 106 körzetben indít jelöltet – körülbelül 800 millió forintra lesz jogosult, így az országgyűlési választásokon való elindulásának semmilyen akadálya nem lesz.

Hírdetés

Kettős mérce a jogvédőknél?

A jogvédő szervezetek hallgatásáról az ÁSZ fellépésével kapcsolatban a Nézőpont vezetője jóindulatú és rosszindulatú feltételezéssel él: előbbit úgy érti, hogy valószínűleg az események olyan gyorsan zajlottak le, hogy még nem volt idejük a döntésre, míg a utóbbi kapcsán megjegyezte, valószínűleg a kettős mércét lehet tetten érni, a Transparency Internationalnek napok óta ünnepelnie kellene.

Biztosan kísérletezni fog a Jobbik, hogy a tettenérését „bizonyos bűnözőkhöz” hasonlóan sikertörténetté kovácsolja, és politikai értelemben profitáljon belőle – tette hozzá. Ehhez a többi ellenzéki párt támogatását keresik. Megjegyezte: az MSZP-t nyáron ugyanilyen okból megbüntették, és a szocialista párt be is fizette a büntetését, így nem tudja elképzelni, hogy most a Jobbik mellé állna.

Mráz Ágoston Sámuel kijelentette: a politikai vita helyett egyébként objektív vitát tartana a kérdésben célravezetőnek, ehhez pedig valószínűleg a végleges jelentés után lehet majd adatokat kapni.

hirado.hu


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »