Nemzedékek hullhatnak semmibe a házidrogok miatt, de eddig csak a rizsa ment

Nemzedékek hullhatnak semmibe a házidrogok miatt, de eddig csak a rizsa ment

Mint azt a 444.hu is kiszúrta: miközben a szociális Trianon küszöbén álló Magyarország hátrányos helyzetű térségeiben házilag előállított designerdrogok hódítanak a szociális ügyekért felelős államtitkár a kormányzat drogellenes stratégiáját méltatta.

Az ominózus ünnepi beszéd pénteken hangzott el egy díjátadó ünnepségen amit a kábítószer-ellenes világnapon tartottak meg. Nem meglepő azonban, hogy az előadás több mondata is további magyarázatra szorul. Czibere Károly azt mondta, hogy a legújabb jelentések szerint a középiskolások vonatkozásában 30 százalékkal csökkent a szerhasználat, ami kézzelfogható eredmény és igazolja a kormány drogstratégiáját. Mielőtt tapsolni kezdünk érdemes azonban rögzíteni, hogy a 30 százalék ugyan nagyon szép eredménynek tűnik, de a mutató a tények ismeretében inkább csak egy egyszerű optikai tuning. Egyrészt ugyan a középiskolások körében a droghasználat szintje a 2011-es 19,9 százalékról 2015-re – tehát harminc százalékkal – 14,1 százalékra csökkent, de a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy csupán 5,8 százalékkal kevesebb a kábszeres diák. Másrészt a tankötelezettség korhatárát 2012-ben leszállította a kormány 18 évről 16 évre ezért sokan értelemszerűen kiestek az a 2015-ös Európai iskolavizsgálat látóköréből, tetejébe alighanem elsősorban éppen a hátrányos helyzetű térségekben.

Mint azt az Esély című szociálpolitikai folyóirat kutatása alapján megírtuk egyes szegregátumokban a fiatalok több mint fele érintett, már 12-13 éves kortól, a napi droghasználat sem ritka és erről a pedagógusok és intézetigazgatók is tudnak. A szerhasználat ezenfelül kifejezetten „menőnek” számít a megkérdezettek a között, akik sokszor amúgy is azt a kínos kérdést teszik fel, hogy „Mit lehet itt csinálni, egyébként?!”. A mentőn kívül nem is tudnak a droghasználattal kapcsolatos segítő helyeket említeni.

Nem biztos az sem, hogy az önbevalláson alapuló – elvileg anonim – kérdőívet a megkérdezettek az igazság legrészletesebb kibontásával töltik ki, az egyre szigorúbb drogpolitika miatt pláne nem az. Már a „fű” – szó használata sem egyértelmű, sokan ezalatt a „biofűnek” nevezett szintetikus anyagokat értik. A tájékozatlanabb fiatalok azt hihetik, hogy ezek a szerek egészségesebbek, „legálisabbak”, tehát tulajdonképpen a fogyasztásuk szóra sem érdemes.

Hírdetés

Biztató jel, hogy Czibere Károly az MTI szerint kitért ezekre a telepeken, szegregátumokban „iszonyatos ütemben terjedő” új pszichoaktív szerekre is. Hozzátette azt is, hogy ki kell dolgozni a megfelelő stratégiát az eredményes beavatkozásra, különben

„nemzedékek fognak a semmibe hullani”

– fogalmazott. Ugyanakkor a kábítószer-probléma kezelésére, a kormány által biztosított 351,5 millió  + 390 millió forint messze elmarad a 2009-es összegtől. Dávid Ferenc, a Kék Pont alapítvány szakértője és kollégái azt mondták, hogy az állam az elmúlt években kivonult a drogmegelőzésből, illetve a drogügy minden fontos területéről, az erre fordított pénz 90 százalékát elvették.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »