Neymar feljelentette a Barcát

Neymar feljelentette a Barcát

Neymar a hűségprémium elmaradt része miatt feljelentette volt klubját, az FC Barcelonát a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél (FIFA) – írja az MTI. A szervezet csütörtökön megerősítette, hogy „megkapta Neymar Barcelonával szembeni követelését”, az ügyet pedig kivizsgálja.

Spanyol sajtóhírek szerint a PSG-hez igazolt brazil támadó a 26 millió eurós (7,9 milliárd forintos) – fizetésen kívüli – hűségprémiumot szeretné megkapni, amelyre a 2016-ban aláírt szerződésre hivatkozva formál igényt, és a Barcelonának július 31-ig kellett volna átutalnia. A Neymar érdekeit képviselő N&N Consultoria menedzseriroda szerint a támadó teljesítette a szerződésben rá vonatkozó feltételeket, így jogosan tart igényt az összegre.

A Barcelona kedden számolt be arról, hogy szerződésszegésért 8,5 millió eurós kártérítést követel Neymartól. Az együttes visszakéri a hűségprémium már kifizetett részét, illetve azért is kárpótlást vár, mert egy héttel azt követően kapták meg Neymar vételárát, hogy a PSG bemutatta a játékost.

A 25 esztendős brazil támadó augusztus 3-án világcsúcsot jelentő 222 millió euróért (67,6 milliárd forint) vásárolta ki magát élő kontraktusából, majd még aznap este ötéves szerződést írt alá a Paris Saint-Germainnel.

http://mno.hu/


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »