Nincs változás: a kipusztulás felé vezető út továbbra is természetes népességfogyással van kikövezve

Nőtt a népesség természetes fogyása az első félévben; többen születtek, de többen is haltak meg az előző év azonos időszakával összehasonlítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint január és június között 43870 gyermek született, 0,2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, miközben 69062-en haltak meg, ami 8,5 százalékkal több a tavalyinál (az etnikai arányok ismeretében még lesújtóbb lenne az összkép – a szerk.). A természetes fogyás 25192 fő volt, 5289-el több az egy évvel korábbinál. Ezer lakosra 9,0 élveszületés és 14,2 halálozás jutott.

Hozzátették, az év eleji jelentős halálozási többlet hátterében – a két évvel ezelőtti folyamatokhoz hasonlóan – most is a tetőző influenzajárvány állhatott.

A születések száma régiónként különböző mértékben változott, négy régióban emelkedett, kettőben mérséklődött, Közép-Dunántúlon pedig az egy évvel korábbival közel azonos volt; a legjelentősebb emelkedést Dél-Alföldön (4,1 százalék), a legnagyobb csökkenést pedig Közép-Magyarországon (2,5 százalék) regisztrálták.

A halálozások száma mindegyik régióban növekedett, legjelentősebb mértékben Észak-Magyarországon (11 százalék), legkevésbé pedig Közép-Magyarországon (5,8 százalék).

A házasságkötések számának 2011 óta tartó emelkedése megtorpant és visszaesett az egy évvel korábbihoz képest: az év első felében megkötött 21624 házasság 4,6 százalékkal, vagyis 1033-al volt kevesebb. A házasságkötések száma mindegyik régióban csökkent, a legnagyobb mértékben Dél- és Közép-Dunántúlon (8,3, illetve 7,8 százalékkal) – írták.

(MTI)

Így veszítjük el a maradék hazát is: a cigány népességrobbanás ellenére 51%-kal nőtt kipusztulásunk üteme

"És akkor mi van, ha fogy a magyar?"

A dobogó második fokán a "holtversenyben": 2060-ra akár 6,7 millió főre apadhat csonka hazánk népessége

Így fogy el és cserélődik muszlimra Európa őslakossága

A KSH-optimizmus szerint csökkent a természetes népességfogyás az első fél évben – pedig kevesebben születtek

Már csak 9 millió 823 ezer a lakosság száma – azt pedig nem kötik az orrunkra, hogy ebből mennyi a magyar

Továbbra is elszántan menetelünk a kihalás felé

Minek nevezzelek?


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »