Női zónát alakítanak ki Berlinben a szilveszteri utcai buli helyszínén

2015 szilveszterén Kölnben nőket zaklattak és raboltak ki a szemtanúk állítása alapján “az arab vagy az észak-afrikai térségből származó” férfiak. Az ügy akkor komoly belpolitikai botrányt kavart Németországban. Egy évvel később, a szilveszteri karnevál előtt szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be a városban (ennek ellenére volt néhány molesztálás a tömegben.

Az idei berlini szilveszterre természetesen százezreket várnak. A biztonsági szabályozás szerint nagy táskákkal nem lehet a Brandenburgi kapu közelébe menni, ahogy az alkoholos italokat és a hátizsákokat is elkobozzák, írja a BBC.

Azok a nők, akik úgy érzik, hogy zaklatták őket, a német Vöröskereszttől kérhetnek segítséget, mely egy különleges zónát alakít ki az Ebertstrassén.

A rendőrség azt a tanácsot adta a bulin részt vevő nőknek, hogy csak egy kis táskát vigyenek magukkal, értékeiket hagyják otthon, és kérjenek azonnal segítséget, ha veszélyben érzik magukat.

A kölni utcai mulatság szervezői ugyancsak létrehoznak egy biztonsági pontot, ahol szociális munkások és pszichológusok teljesítenek majd szolgálatot.

A női zóna létrehozását kritizálók szerint mindez nem szab gátat a szexuális erőszak elkövetőinek, míg megint mások szerint az ötlet diszkriminatív.

hvg.hu


Forrás:ultrainfo.hu
Tovább a cikkre »