Olyan hülyét csinált magából az MSZP-s képviselő, hogy azért jegyet kéne szedni

Olyan hülyét csinált magából az MSZP-s képviselő, hogy azért jegyet kéne szedni

Nehéz dolog arról írni, hogy vannak emberek, akik már nem értik a mai világot. Már nem értik, mert beszívta őket a sok évtizedes megszokás, például arról, hogy őket el kell ismerni, pedig igazából már felismerni sem túl érdemes.

Korózs Lajos ilyen ember.

Az MSZP parlamenti képviselője, aki a hetvenes és nyolcvanas években lelkesen szervezte egy tömeggyilkos diktatúra ifjúsági szervezetét, a KISZ-t, most azt mondja,

nem tudja elképzelni, hogy az emberek elfelejtik a Jobbik múltját.

Pontosabban, hogy elfelejtik azt, hogy Vona Gábor horogkeresztes plakáton hirdette az eszmét, a gyilkos, bűnös gondolatokat, és most majd elhiszik neki, hogy reggel ő is csipásan kel, és nem az az első gondolata, hogy kit, s hogyan kéne bántani. Az interjú kedden készült, és az Index hívta fel rá a figyelmet.

Kapaszkodjanak meg, ezért jegyet kéne szedni

A kicsit sem megrendezett szituációba a képviselő egy kinyomtatott plakáttal csapódott be. A baj csak az volt, hogy a horogkeresztes, értelmes ember számára azonnal átlátszó ábrázolást Korózs komolyan vette, és

azt mondta, valami szarvasi szervezet készíthette.

Hírdetés

Csakhogy Szarvas nem egy település, hanem

egy grafikus művészneve,

aki folyamatosan kép- és videomanipulációkkal illusztrál politikai véleményeket az Index számára. Itt pedig 2014-ben éppen lenácizta a pártot, ahogyan Korózs is most.

10:40-től látható a tragédia:

Egyébként az eredeti plakáton egy szív alak volt, olyan szavakkal kitöltve, mint barátság, szeretet, vidámság, harmónia, hit, és így tovább, egészen a hazafias dolgokig.

Mondanám erre, hogy hatalmas kapufa, de még a végén orbáni szlenggel gyanúsítanának meg.

Szóval egyrészt Korózs Lajos, és maga az MSZP az élő bizonyíték rá, hogy az emberek igenis felejtenek.

Másrészt pedig ha ma tényleg ott tartunk, hogy a felejteni való bűnöket nem egy ország szétlopása mögött kell keresni, hanem internetes mémekben, karikatúrákban és trollkodásokban, akkor ott valami nagyszerű dolog kezdődött el.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »