Orbán egyre több belső támadást kap

Orbán egyre több belső támadást kap

Az viszont csak mostanában mutatkozik ki jobban, hogy Orbán Viktor politikája mögül hogyan vonul ki saját környezete is: Navracsics Tibor fideszes uniós biztos nemrég arról beszélt, hogy az úgynevezett Soros-terv nem létezik, az csupán egy kampányfogás – szavaiért Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ezért lényegében lehazaárulózta őt, amin Navracsics kiakadt.

Illés Zoltán volt államtitkár pedig még szeptember elején egy HírTV-s szereplésében egyenesen azt mondta, hogy szerinte „a kormány jelenleg aljas politikát folytat”.

A HírTV szerint most pénteken egy konferencián Martonyi János egykori külügyminiszter és Stumpf István alkotmánybíró, volt kancelláriaminiszter is beállt az Orbánt kritizálók sorába. Martonyi azt mondta, egyetért a nemzetek Európája-koncepcióval, de azzal már nem, hogy a miniszterelnök homogén nemzetállamokról beszél, mert abból szerinte több millió magyar ember hiányozna.

Stumpf István volt miniszter, aki jelenleg alkotmánybíróként működik pedig azt mondta,

nyílt seb van a magyar alkotmányosság testén,

Hírdetés

és szerinte az alkotmányosság teljes spektrumának a helyreállítása már most, öt évvel az új alaptörvény életbe lépése után indokolt lehet.

A korábban a Fidesz értelmiségi holdudvarába tartozó Mellár Tamás közgazdász pedig egy Magyar Nemzetnek adott friss interjújában azt mondta,

„Nem attól vagyok jobboldali, hogy mindent elnézek a Fidesznek, hanem hogy konzervatív az értékrendem”.

Mellár azért hagyta ott a Fideszt, mert amikor a Századvégnél kormánykritikát fogalmazott meg, akkor vezető kormánypárti politikusok személyesen mondták el neki, hogy ezt nem kéne. Viszont szerinte a szakmaiságból nem lehet engedni egy ilyen helyen, így felmondott.

Most úgy látja, van esély egy 2018-as kormányváltásra.

Minden jel arra mutat, hogy az értelmiségi környezet a Jobbik mögött kezd összpontosulni. Dr. Menyhárt Mikós orvos – aki korábban még szakmai segítséget nyújtott a Fidesznek, most viszont már a Jobbik 2018-as képviselő-jelöltje – lapunknak adott interjújában ezt a jelenséget azzal indokolta, hogy szerinte ez a közeg is látja, hogy igazi polgári demokrácia értékei már itt találhatók meg.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »