Orbánhoz fordulnának a fehérvári cigányok

Orbánhoz fordulnának a fehérvári cigányok

Nem jelent meg Cser-Palkovics András polgármester a székesfehérvári roma kisebbségi önkormányzat csütörtöki rendkívüli testületi ülésén egyéb elfoglaltságokra hivatkozva. A városvezetőt azért hívták meg, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek a kialakult lakáshelyzet és a helyi cigányokat érintő kilakoltatások ügyében. A megjelentek némi vita után elálltak attól, hogy feljelentsék az önkormányzatot gondatlan veszélyeztetés miatt, ehelyett a miniszterelnökhöz és az ombudsmanhoz fordultak.

Kiégett az összes, nem lesz világítás – hangzott el a székesfehérvári cigány önkormányzat rendkívüli ülése előtt. Így aztán a tévékamera reflektora és a fényképezőgép vakuja világított abban a panelsori helyiségben ahol a testület csütörtök késő délután összeült. Bóka Viktor jegyzőt és Cser-Palkovics András polgármestert is meghívták, ám ők egyéb elfoglaltságra hivatkozva nem jelentek meg. Mind Kolompár Ernő elnök, mind Jónás Károly alelnök szerint a lépés meglelhetősen „diszkriminatív” részükről. Az alelnök megjegyezte, hogy ez immár tendencia, hiszen évek óta nem tudnak időpontot egyeztetni a város első emberével. Kolompár Ernő szerint is felháborító mindez, azt üzente a polgármesternek és az önkormányzati képviselőknek, hogy október 23-án úgy énekeljék majd a Himnuszt, hogy gondoljanak azokra, akiket „ilyen helyzetbe hoztak”.

Élet az erdőben

A „helyzet” pedig a következő: az idei év során rengeteg szociális bérlakásban élő székesfehérvári cigánynak nem hosszabbították meg a szerződését, ezért sokan közülük az utcára kerültek, többen az erdőben húzódtak meg, saját maguk ácsolta kalyibákban. Az egyik ingatlant, ahol számos roma család lakott, le is bontották, ma téglahalom áll a helyén. Ide így nem tudnak visszamenni a cigányok, akik ma a város közepén található plázában lődörögnek, többen pedig a buszpályaudvarra járnak tisztálkodni.

 A rendkívüli ülés résztvevői Fotó: Balogh Dávid / Magyar Nemzet  

Az első napirendi pont – „tájékoztató a kialakult szociális lakáshelyzetről” – tárgyalásakor Jónás Károly úgy fogalmazott, Székesfehérvár önkormányzatának tartania kell magát a saját maga alkotta jogszabályhoz.

„Ne várják el az analfabéta cigányoktól a törvények betartását, amikor erre a hivatal sem képes” – mondta. Megjegyezte, egyedül ebben a városban van ilyen rendelet, amelyet többször is nyilasjellegűnek minősített. Jónás elmondása szerint ugyanis a városban olyan rendelet lépett érvénybe 2011-ben, amelynek értelmében a szociális bérleményeket öt plusz két évre lehet kiutalni az igénylőknek. Az alelnök szerint így 2018-ig nem lenne szabad kiköltöztetni senkit, bár hozzátette, amennyit keresnek a fehérvári romák – „40-70 ezer forintot” –, azzal a pénzzel „100-120 év alatt sem oldódnának meg a lakásgondjaik”. Jónás Károly úgy látja, hogy az nem megoldás, ha „nincs lakhatás, mert akkor nincs munkahely és iskoláztatás, ezután csak a bűnözés jön, és így a bűnözésbe fogják a romákat hajtani”.

„Valaki most az erdőben lakik, ez rosszabb, mint az 1900-as években, kérem” – mondta Jónás­.

Hírdetés

 Mariann az erdőbe menekült az élettársával a kilakoltatás után Fotó: Beliczay László / Magyar Nemzet  

Megjegyezte, hogy ő sem támogatja azokat a roma családokat, akik nem megfelelően lakják a bérleményeket, és hogy ő tiszteli város megválasztott testületét, még úgy is, hogy szerinte abszurdum, ami Fehérváron zajlik. Szavait azzal zárta, hogy akár Strasbourg-ig is képesek elmenni.

Krumpli, ötezres és tészta

Kolompár Ernő elnök pedig azzal kezdte hozzászólását, hogy 2014-ben a Fidesz és Lungo Drom félrevezette és megvásárolta a cigányságot „krumplival, ötezer forinttal”.

„És tésztával” – szólt közbe Jónás Károly.

Kolompár Ernő úgy foglalta össze, hogy a „Lungo Drom-osok addig voltak jók, amíg ki nem babráltak a cigánysággal”. Szerinte az „elnyomásért felelős az egész hivatal, minden képviselő, a polgármester és a jegyző úr” is. Felháborítónak nevezte, hogy mindez megtörténhet a 21. században a királyok városában, ezért Orbán Viktor miniszterelnök és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez fordulnak segítségért.

Felszólalt az ülésen Balogh József, az elnök tanácsadója is, aki szerint ha az önkormányzat nem ül le tárgyalni, és nem folytat párbeszédet a cigányokkal, akkor a helyzet el fog durvulni. A kritizált rendeletről megjegyezte, hogy ő nem látja benne például azt a passzust, hogy mikor lép életbe. Megjegyezte, hogy a kisebbségi önkormányzatnak is vannak javaslatai a lakhatási kérdések megoldására.

 Kolompár Ernő, a cigány kisebbségi önkormányzat elnöke a miniszterelnökhöz fog fordulni Fotó: Balogh Dávid / Magyar Nemzet  

Az ülés második napirendi pontjaként a kisebbségi önkormányzat azt tárgyalta meg, hogy feljelentsék-e gondatlan veszélyeztetésért az önkormányzatot, ám ettől némi vita után elállt a testület. Végül megállapodtak abban, hogy követelik a kialakult helyzet kivizsgálását, és Kolompár Ernő megismételte, hogy készek bármikor átadni a miniszterelnöknek és az ombudsmanoknak a bizonyítékokat arról, hogy „mi folyik itt, Székesfehérváron”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »