Orbánt akarta Kohl özvegye

Orbánt akarta Kohl özvegye

A múlt pénteken elhunyt volt német kancellár, Helmut Kohl özvegye, Maike Kohl-Richter azt akarta, hogy csak külföldi államférfiak, köztük Orbán Viktor beszéljenek a július elsején esedékes temetésen. Erről számolt be a Spiegel internetes kiadása.

Az özvegy ugyanis nem óhajtotta azt, hogy Angela Merkel is a szónokok között legyen, s ezt magával a kancellárral is megosztotta egyik telefonbeszélgetésül során. 

Kohl-Richter csak azután visszakozott, hogy hozzá közel állók figyelmeztették arra: hatalmas botrány kerekedne ebből. Merkel szóvivője nem kívánta kommentálni a Spiegel értesüléseit.

Az eddigi közlések szerint európai temetést kap Helmut Kohl, ilyenre még nem volt példa az Európai Unió fennállása során. Beszédet mond Merkel mellett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, valamint Bill Clinton volt amerikai elnök. Elképzelhető, hogy Emmanuel Macron francia elnök is beszél majd. Orbán Viktor tavaly áprilisban járt Helmut Kohlnál. 

Hírek szerint a látogatás nagyban volt köszönhető Kohl-Richternek. A volt kancellár fiai szerint a nő a külvilágtól elszigetelve tartotta apjukat, megszűrte az információkat.

A 87 esztendősen elhunyt német politikus tavaly tavasszal egy publicisztikában bírálta Angela Merkel menekültpolitikáját, hangot adva aggodalmának, hogy milliókat nem képes Európa befogadni. Közben szót emelt az egységesebb Európáért is, amiből a CDU-s politikusok azt a következtetést vonták le, hogy Kohl nem is annyira megy szembe Merkellel.

Hírdetés

—————————–

A Der Spiegel című német hírmagazin szerdai értesülése szerint Helmut Kohl özvegye, Maike Kohl-Richter eredetileg úgy tervezte, hogy a strasbourgi búcsúztatáson egyetlen német politikus sem mond gyászbeszédet. Kizárólag külföldi politikusok szólaltak volna meg. Maike Kohl-Richter azután tett le a tervről, hogy bizalmasai figyelmeztették, „botrány” lehet belőle – írta hírportálján a Der Spiegel.

Der Spiegel

In ersten Gesprächen mit Merkel präsentierte die Witwe nach SPIEGEL-Informationen stattdessen die Idee, dass ausschließlich ausländische Gäste bei der Feier am 1. Juli in Straßburg sprechen sollten – unter anderem der ungarische Ministerpräsident Viktor Orbán. Der zunehmend undemokratisch agierende Politiker gehört zu den erbittertsten Gegnern der Flüchtlingspolitik Angela Merkels.

————————

Egyetlen kérdésünk a bizalmasokhoz: mi a botrány?  

Az, hogy Angela Merkel nem beszél, vagy az, hogy ha Orbán Viktor igen.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »