Oroszok lobbiztak azért, hogy ne új metrót vegyünk, csak felújítsuk őket

Oroszok lobbiztak azért, hogy ne új metrót vegyünk, csak felújítsuk őket

A lap szerint Vitézy Dávid, a BBK volt vezérigazgatójának eltávolítása mögött is az oroszok álltak, mivel Vitézy határozottan ellenezte ezt a megoldást, még pedig nem külpolitikai, hanem szakmai megfontolások miatt. 

A lap szerint Vitézy eltávolítása után ráadásul a közbeszerzés feltételeit és követelményeit is az oroszokra szabták. Hét cég indult a tenderen, amiből öten jutottak be a második fordulóba: a francia Alstom, a spanyol CAF, a cseh Škoda Transportation, az észt Skinest Rail, és a Metrovagonmas.

Hírdetés

Az Alstom, a CAF és a Škoda, látva az esélyeiket, hamarosan visszaléptek. A versenyben maradtak közül az észtek adták a jobb, korszerűbb és olcsóbb ajánlatot (60 milliárd forint, 196 millió euró), komoly fejtörést okozva Budapestnek és a magyar kormánynak. Végül lényegtelen technikai okokra hivatkozva a Skinest Railt kizárták a tenderből. Így a Metrovagonmas nyert egy drágább, 69 milliárdos (225 millió euro) és kevésbé vonzó ajánlattal. Metrókocsijaikat még csak légkondicionálással sem szerelték fel – írja a portál.

A Moszkvicsnak gúnyolt első felújított orosz kocsik 2017 elején érkeztek meg Budapestre. Kiderült, az oroszok mindenkit megtéveszthettek. Felmerült a gyanú, hogy a régi kocsik felújítása helyett teljesen új építésű szerelvényeket adtak el, csak éppen egy korszerűtlenebb szériából, amitől nem tudtak megszabadulni. Ha ezekkel a modellekkel kellett volna versenyezniük egy teljesen új kocsik beszerzésére kiírt közbeszerzésen, a technológiájuknak nem lett volna esélye az észtek, spanyolok, csehek ellen. 

Az új Moszkvicsok szinte azonnal lerobbantak. Menet közben nyíltak ki az ajtók, miközben zárva maradtak akkor, amikor valóban ki kellett volna nyílniuk, így ejtve foglyul több száz mérges utast. Néha a vészfékek léptek működésbe maguktól. Hetekkel később az NFM Közlekedési Hatóság egyenesen úgy döntött, hogy ideiglenesen az összes felújított orosz metrókocsit ki kell vonni a forgalomból. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »