Összesöpörték az aprót az év végén a Magyar Postánál

Összesöpörték az aprót az év végén a Magyar Postánál

Üzletekben levásárolható, 65 ezer, illetve 75 ezer forintnak megfelelő utalvánnyal és más juttatásokkal honorálja a kézbesítők, logisztikusok, csomagszállítók éves – ezen belül a karácsony előtti – megfeszített munkáját a Magyar Posta. A bérek alapján kiosztott Posta Paletta ajándékutalványt év végi jutalomként az állami tulajdonú társaság 29 995 nyolc órában foglalkoztatott dolgozója kapta meg a premizáltak kivételével – derült ki a Magyar Nemzet közérdekűadat-igénylésére küldött válaszokból.

Extra feladatból idén is bőven kijutott a Magyar Posta dolgozóinak. Noha 2017-ben nem az utolsó pillanatban döntött a kormány az idősek kegyeinek keresése mellett – így szinte minden jogosult megkapta karácsonyra az Erzsébet-utalványokat –, a posta így sem titkolta: a nagy mennyiségű küldemény kézbesítésével előzetesen nem kalkuláltak, így ez pluszterhelés volt a munkatársaknak. Az ezért ledolgozott túlórákat a munka törvénykönyve alapján fizették ki. Ehhez jött a dolgozóknak a már említett év végi jutalom.

Nem ez volt azonban a vállalatnál az egyetlen év végi juttatás. A dolgozók a munkakör alapján úgynevezett ösztönzőkben is részesültek, erre összesen 386 millió forintot fizetnek ki több mint tízezer postai ügyintéző, postahelyi vezető, gépkocsivezető, kézbesítő, postavezető, logisztikus, csomagkézbesítő részére.

Az utóbbi munkakörökben dolgozók tavaly valódi rémálomként élték meg az év végi rohamot; az állami tulajdonú társaság csomagkézbesítő szolgáltatása összeomlott a karácsony előtt csúcsidőszakban, így aztán a pakkok egy része csak januárban jutott el a címzettekhez. A bajoknak az idei ősz végén korlátozással igyekeztek elejét venni: a társaság nem szerződéses ügyfelei naponta legfeljebb öt üzleti és netcsomagot adhatnak fel. A posta december 11-i közlése szerint így is átlagosan 30 százalékkal több csomagot kezeltek a november közepi csúcsidőszaktól, mint tavaly. Mindenesetre a csomagkézbesítésben és a logisztikai küldemények feldolgozásában részt vevő 5700 dolgozó átlagosan további 109 ezer forint ösztönzőt is kapott.

A menedzsment viszont szűkmarkúan bánt magával. Illés Zoltán, az állami tulajdonú társaság elnök-vezérigazgatója, a helyettesei, de az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjai sem kaptak külön év végi juttatást. Ám még így is juthat ajándék a karácsonyfa alá, mivel az ötmillió forintos alapbérű vezérigazgatónak, illetve a 4,2–3,6 milliós fizetésű öt helyettesének is 20-20 százalékos célprémiumot tartalmaz a szerződése.

Eközben azonban csak a bőkezű állammal sikerül nyereségessé tenni a Magyar Postát. Mert bár a társaság kimutatása évről évre nyereségről tanúskodik, az csak úgy lehetséges, hogy a kormány rendre a zsebébe nyúl, hogy kompenzálja a veszteségeket. 2015-ben például 3,6 milliárd forintot juttatott méltánytalan többletteher címén a vállalatnak. Erre azért van lehetőség, mert a posta egyetemes szolgáltató, így olyan településeken is kötelessége szolgáltatást nyújtani, ahol az gazdaságilag nem jövedelmező.

Ettől függetlenül sem látszik enyhülni azonban a postát sújtó munkaerőhiány sem. Ez annak ellenére is szembetűnő, hogy az álláshelyek száma is csökkent: a 2010-es 34 ezres foglalkoztatotti létszám mára 30 ezerre csökkent. A cég tájékoztatása szerint a társaság 743 „redukált fős” létszámhiánnyal küzd, ahogy a válaszban fogalmaztak. Jelenleg többek között logisztikai küldeményfeldolgozókat, csomagkézbesítőket és gépjárművezetőket keresnek.

EltérésekKözép-Magyarországon adták fel a legtöbb, míg a Dél-Dunántúlon a legkevesebb levélpostai küldeményt 2016-ban – derül ki a KSH jelentéséből. Az adatok szerint csak Pest megyében 452 millió küldemény került postára, ezzel szemben a Dél-Dunántúlon mindössze 15 millió. A 686 ezer postacsomag viszont nagyjából hasonlóan (36-31 százalék) oszlik meg Közép-Magyarország, a Dunántúl, az Alföld és Észak-Magyarország régiója között.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.12.28.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »