Össznemzeti tragédiát használt önös célra a Fidelitas és az IKSZ

A magyar közösség védelmének érdekében a Jobbik már a kezdetektől tiltakozott az ukrán oktatási törvénytervezet ellen, és a lehető legszigorúbb fellépést szorgalmazta. Ezért is képviselte magát a Jobbik Ifjúsági Tagozata péntek este az Ukrán Nagykövetség előtt, hogy ott más politikai ifjúsági szervezetekkel együtt méltósággal tiltakozzon az Ukrán kormány jogtiprása ellen. A kormánypárt ifjúsági szervezeteinek ez ismét nem sikerült.

Nem esett messze az alma a fájától: a Fidesz utánpótlása teljesen hiteltelen. A szervezés során azzal az indokkal utasították el felszólalási kérésünket, hogy a tiltakozáson kizárólag a határon túli szervezetek kapnak lehetőséget. Ezzel ellentétben mind a Fidelitas, mind az IKSZ elnöke felszólalhatott, akik ezt az össznemzeti ügyet egy silány, komédiába forduló belpolitikai sárdobálás szintjére süllyesztették. Böröcz László Fidelitas elnök beszédéből a kormánypropaganda sem maradhatott ki. Elszomorító az is, hogy míg egy távozó nagykövettel készült kormánykritikus hangvételű interjú nyomán visszarendelték a magyar nagykövetet, addig az ilyen elképesztő, semmilyen európai jogi normával össze nem egyeztethető, a magyar kisebbség érdekeit lábbal tipró nyelvtörvénnyel szemben a Fidelitas csak egy mindössze öt pontos petícióval készült, mely semmilyen konkrét, kézzelfogható intézkedést nem tartalmaz. Orbán Viktor eddig képviselt álláspontja totális kudarc volt.

A Jobbik Ifjúsági Tagozata követeli, hogy a Fidesz és a Fidelitas a lehető legszigorúbb szankciókat helyezze kilátásba Ukrajnával szemben arra az esetre, ha Petro Olekszijovics Porosenko elnök aláírja az oktatási törvény módosítását.

Kósi Márk és Kálló Gergely, a Jobbik Ifjúsági Tagozat országos alelnök


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »