Pap temette el a Felszabadulási emlékmű modelljét – a Szabadság-szobor története (3.)

Pap temette el a Felszabadulási emlékmű modelljét – a Szabadság-szobor története (3.)

A kádári időkben töretlen volt a Szabadság-szobor népszerűsége. Április 4-i plakát, őrsi napló, filmhíradó nehezen volt elképzelhető nélküle. 1979-ben teljesen felújították. Pénzérmén is felbukkant, az 1971-ben kiadott fém tízes hátoldalát díszítette. 16 évig együtt volt forgalomban a fáklyaszobros papírhúszassal.

Nyugaton is divatosnak számított. Legalábbis ez derül ki egy 1970-es Népszava riportból. Az újságíró Népstadion úti műtermében kereste fel Kisfaludi Strobl Zsigmondot (A Vorosilov utat ugyanis időközben átnevezték Népstadion útra). Az interjú közben betoppant egy belga turistacsoport. „Ide nézz – fordul felém a művész – s az egyik belga nő brossára mutat. A melltű kicsinyített bronzmása a gellérthegyi emlékmű főalakjának. Egy belga díszműárugyár készíti, a belga áruházakban, divatcikk-üzletekben árusítják, a belga nők körében rendkívüli népszerű.”

http://mno.hu/

A szobor még az űrbe is eljutott. Farkas Bertalan az első magyar űrhajós vitte magával kicsinyített makettjét, több más szimbolikus tárgy (Kádár és Brezsnyev arcképe, szovjet és magyar zászló, úttörőnyakkendő, egy dobozka magyar föld, az Alkotmány és a Nemzeti Dal szövege) társaságában.

Kisfaludi Strobl Zsigmond ezt már nem érte meg. A hatvanas évek derekán nyugdíjba ment, 1975. augusztus 14-én halt meg Budapesten, 91 éves volt. A Kerepesi úton kapott díszsírhelyet, amit egyik saját szobra, az Ad Astra díszít.

http://mno.hu/

1965-ben, húsz évvel az emlékmű felavatása után egészen váratlan módon előkerült a szovjet zászlótartó modellje. Reményi Gyenes István költő még 1961-ben írt egy verset A gellérthegyi Szabadságszobor katonája címen. „Neve: Vaszilij volt. Mindössze csak ennyi. Így őrzi ezt a művész jegyzete. S ha ő se tudja, nem tudhatja senki, Mi volt vajon a családja neve. (…) Neve: Vaszilij. Mindössze csak ennyi. Nem futott ő se díj, se rang után. Katona volt és ember akart lenni. És jelkép lett egy város homlokán” – és így tovább. A verset leközölte az Ország-Világ, a Magyar Ifjúság, a Pajtás Magazin és a Hazáért is. Elhangzott a tévében és megzenésítve a rádióban, még kottája is megjelent. A Szovjetunióba is eljutott, lefordították oroszra. A moszkvai rádió nyomozni kezdett, mégis, ki lehet ez a Vaszilij, él-e még vajon. Felhívást tettek közzé, amire számos levél érkezett. Kiderült, hogy a katonát Vaszilij Golovcovnak hívják, Moszkvától 200 kilométerre, az Ivanovo körzetbeli Tejkovóban él, a helyi szövőgyár munkása. Nálunk is híre ment az ügynek, a Népszabadság 1965 januárjában „Egy szobor megszólal” című cikkében számolt be a történtekről. Nem tétlenkedett a magyar kormány sem, meghívta Golovcovot az 1965. április 4-i ünnepségekre.

Ő pedig újra jött, látott és győzött Budapesten. Az újságok mindent kiderítettek róla. Parasztgyerek volt, egy Kosztyakino nevű faluban nevelkedett. Világéletében kolhozban dolgozott. 1941-ben indult a frontra két bátyjával. Harcolt a Volgánál, a Donnál és a Dunánál. Mindkét testvére meghalt, ő Kurszknál légnyomást kapott, Majevo elfoglalásakor pedig hátlövést. Négyévnyi frontszolgálat után jutott el a Vörös Hadsereggel Budapestre. Leginkább járőrszolgálatot teljesített. Hetekig állt Kisfaludi műtermében. Sosem látta a kész emlékművet, így saját szobrát sem, mert akkor már hazament. Felesége is a pamutkombinátban dolgozik, négy gyerekük van. Budapesten kitüntették, megkapta a Magyar Népköztársaság Zászlórendjét. Az újságíróknak elmondta, hogy csodásnak találja a fővárost, gyönyörű volt a díszszemle, szépek és erősek a fiatalok. Találkozott Kisfaludival is a műtermében, és persze elkészült a közös fotó.

http://mno.hu/

A Golovcov-sztorit a rendszerváltásig úgy tíz évenként elővették az újságok. 1975-ben kiderült, hogy már nagypapa, és felesége mellett egyik lánya is a textilüzemben dolgozik. ’88-ban nyugdíjas volt már, a felesége meghalt, mérnök fiai Moszkvában éltek, ő pedig a kiskertjében töltötte az ideje nagy részét. Aztán már senki nem beszélt Golovcovról.

A pálmaágas nőről viszont lehetett hallani. A modellkedés után Szentgotthárdra, majd 1958-ban Sopronba került, röntgenasszisztens lett az állami szanatóriumban. Állítólag Kisfaludi intézte el neki. Férjhez ment egy osztályidegen agrármérnökhöz, lánya született. Aztán a férfi elhagyta őket, visszament Pestre, később balesetben meghalt.

Gaál Erzsébet viszont kisebbfajta celeb lett a szovjeteknél. Iskolai klubokat neveztek el róla, egy grúz intézmény még a nevét is felvette. Tiszteletbeli úttörővé választották, faliújságok sztárja lett, sokan leveleztek vele. Még egy gimnáziumi tankönyvbe is bekerült. Megismerkedett Osztyapenko kapitány özvegyével. Összehozták Tyereskovával is, a margitszigeti nagyszállóban találkoztak, autó ment érte Sopronba. Értékes ajándékot kapott az űrhajósnőtől. Újra találkozott Golovcovval is, akit még Kisfaludi műtermében ismert meg, 1965-ben egy budapesti fogadóesten történt a modelltalálkozó. Pár évvel később az ivanovi színház színpadán adtak aztán egymásnak randevút, az eseményt a szovjet tévé is közvetítette. Itthon sem felejtették el, április negyedike előtt mindig keresték az újságírók. Úttörőcsapatok írtak neki, fényképet kértek és pár sort.

http://mno.hu/

„Bevallom: hiú vagyok és hiszem, hogy örökké fiatal leszek, éppen úgy, ahogy a szabadság eszméje sem öregedhet meg soha” – nyilatkozta egy lapnak még a hetvenes években. De a világ megváltozott. „Tudja, sok méltatlan embernek tartottam én pálmaágát” – ezt már 1984-ben mondta egy újságírónak, öt évvel a halála előtt.

http://mno.hu/

A nyolcvanas években a szabadságszobor modellje már egyre kevésbé volt érdekes. Gaál Erzsébet magányos volt, és anyagi gondokkal küzdött. A soproni szanatórium szolgálati lakásában – vagy inkább szobájában – lakott, egy kis lyukban. Amikor nyugdíjas lett, el akarták küldeni. Interjúkban panaszkodott, hogy már az elvtársak sem segítik, sőt, nem is látogatják. Pedig ő az új világ jelképe. A New York-i Szabadság Szobornak bezzeg az utódai is életjáradékot kapnak. Az Elnöki Tanács aztán ezer forint nyugdíj kiegészítést ítélt meg neki, de ennyi.

„Teljesen beleélte magát abba, hogy ő a szabadságszobor modellje és ez őt kötelezi. Hogy neki méltóképp kell élni, ez számára egy életre szóló szerep. Egyszer egy osztrák vámos udvarolni próbált neki, még vacsorázni is meghívta. Hát másnap megjelent anyunál a városi rendőrkapitány és azt mondta: a szabadságszobor modellje nem szorul rá ilyesmire, inkább ő viszi el államköltségen vacsorázni” – emlékezett vissza Gaál Erzsébet lánya egy 1990-es Képes Hét cikkben.

Gaál Erzsébet a rendszerváltás idején hunyt el Sopronban. Utolsó interjúját pár hónappal a halála előtt, a miskolci Déli Hírlapnak adta. „Kicsit betegesen vagyok. Az egészségügyben négy évtizedet dolgoztam, s mint röntgenasszisztens hosszú időt húztam le és most érzem a sugárdózisokat. (…) Még kitüntetést sem kaptam soha! A szovjet »kollégáim«, akikről különféle felszabadulási szobrokat mintáztak mind ismert személyek lettek és gazdagon megjutalmazták őket. Nekem egy ingyenes vasúti jegyem van – az is csak hat éve!” – panaszkodott.

A lánya hiába ment el a pártbizottságra, a tanácselnökhöz, nem adtak neki díszsírhelyet. „Mit tett Sopronért? Ezt kérdezték. És hiába magyaráztam, hogy ő egy egész országért. (…) Nem és nem. Kiderült, hogy a temetés költségeit vállalnák, de pap nélkül és búcsúbeszédről sem gondoskodnak. Nem tárgyaltam tovább velük. Pap temette el a szabadságszobor modelljét. (…) Hálátlanok az emberek.”

Gaál Erzsébet síremléke az Új Szent Mihály temetőben található. A márványkőre rá van vésve a szobor sziluettje. „Itt nyugszik a Szabadságszobor modellje” – hirdeti a felirat.

http://mno.hu/

A Kádár-rendszer már gyakorlatilag véget ért, de a szovjetek még nem hagyták el az országot, amikor 1990 márciusában egy Szomszédok-epizódban került elő a Szabadság-szobor. Taki bácsi az 1947-ben emigrált, Brazíliából hazalátogató Klamár házaspárt kalauzolja Budapesten („Kalmár voltam, évtizedekkel ezelőtt” – jegyzi meg Klamár úr a bemutatkozásnál). A Gellért-hegyi emlékművet is megnézik. „Én hallottam valamit –mondja Klamár úr – hogy ez a szobor eredetileg nem így nézett ki.” „Úgy tudom, a kezében egy propeller volt. Akkor készült, amikor Horthy fia lezuhant a repülőgéppel. Azóta változott a világ. És propeller helyett kapott egy olajágat. Lett belőle ez” – válaszol Taki bácsi. A szobor jövője is szóba kerül. „Én nem szeretem a szobordöntögetést. Talán a legtöbbet lebontják. Én egyet azért csak meghagynék. (…) Hogy senki ne felejtse el, hogy itt voltak” – elmélkedik Taki bá. És tulajdonképpen igaza lett. 

Valamit kezdeni kell vele 

A rendszerváltás természetesen szoborváltással is járt. Eltűntek a Leninek, a Tanácsköztársaság emlékművek, lekerültek a falakról a vörös csillagok. A Gellérthegyi alkotás sem úszhatta meg a felelősségre vonást.

A Magyarok Nemzeti Szövetsége már 1991 márciusában bejelentette a Jurta Színházban, hogy 15-én a hegyre vonulnak, lebontják és elvitetik az emlékművet. És lerakják a Szent Korona szobor alapkövét, ami majd a helyére kerül. A tervből nem lett semmi, de a szobor léte továbbra is veszélyben forgott. A főváros azonban nem akarta eltávolítani, ment a vita az újságokban. „Nekem soha semmi lelki vonzódásom nem volt ehhez az emlékműhöz. De egy ország történelmét nem lehet visszafordítani, tudomásul kell venni, hogy negyven éven keresztül ez volt a történelmünk. A történelem folyamatosságát őrizni kell. Úgy gondolom, hogy legalább egy nagy, központi emlékművet meg kell őrizni, mert a szomszédos nagyhatalom erre érzékeny” – mondta Szabó Miklós az SZDSZ-ből. „A szobor egyébként eredetileg Horthy Istvánnak kívánt emléket állítani. A makettjén pálmaág helyett még egy repülőgép-propeller légcsavarja volt” – tette hozzá. „Megértem az emberek indulatait, de azt szeretném, ha európai módon oldódnának meg ezek a feszültségek” – nyilatkozta a Budapest Galéria főigazgatója. „Ha kell, a szobor rendészeti védelmét is megszervezzük a Gellérthegyen” – jelentette ki a főváros kulturális bizottságának elnöke. Még Del Medico Imre sajtólevelező is megszólalt az ügyben.

A zászlótartó szovjet katonát aztán 1992. január 27-én csendben, minden feltűnés nélkül leszerelték talapzatáról és elszállították. De a kedélyek ezzel még nem csitultak el. Végül, egészen meglepő módon, egy avantgárd művészeti projekt segített eldönteni a további sorsát.

1992. június 29. és július 1. között tartották az első Budapesti Búcsút, a szovjet csapatok kivonulásának ünnepét. Szentjóby Tamás művész ekkor valósította meg a „Szabadság Lelkének Szobra Projektjét”. Pár száz négyzetméternyi kiselejtezett ejtőernyőselyem felhasználásával és néhány alpinista segítségével hatalmas fehér lepelbe burkolta, szellemruhába öltöztette a szobrot. A lepelre két nagy fekete pöttyöt festettek, így valóban úgy tűnt, mintha a pálmaágas nő helyén egy szellem lebegne a város felett. „Amikor változtatásra van szükség, két hibát kell elkerülni. Az egyik a túlzott sietség és könyörtelenség, ami pusztuláshoz vezet (a szobor lebontása), a másik a túlzott tétovázás és konzervativizmus, ami szintén veszélyes (a szobor jelenlegi állapotában való megtartása). (…) Véleményünk az, hogy a szobrot nem kell lebontani, és nem kell megtartani, vagy ami ugyanaz: el kell tüntetni és ugyanakkor meg kell tartani” – fogalmazott Szentjóby. „Mintegy a rendszerváltás köztéri ikonográfiai betetőzéseként egy különös átalakítást, más hangnembe tevést, transzmutációt hajtott végre a művön, sajátos – egyszerre konkrét és absztrakt, populáris és szakrális, blaszfémikus és elgondolkodtató, tréfás és megdöbbentő- megoldást adva a szobordöntés, a szoboreltüntetés és a megtartás dilemmájára” – írta az akcióról Boros Géza művészettörténész.

http://mno.hu/

Azért nem mindenkinek tetszett az alkotás. Az MSZP fővárosi szervezete ízléstelennek és kicsinyesnek tartotta az ötletet, ami „méltó párja a Tovarisi Konyec plakátnak és folytatása az utcaátkeresztelési kampánynak.” Thürmer Gyula és a Munkáspárt levélben tiltakozott a szoborgyalázás miatt. Gaál Erzsébet lánya pedig tiltakozó demonstrációt tartott a Gellért-hegyen.

Hamarosan sor került az emlékmű hivatalos átalakítására is. Eltávolították róla a domborműveket, cirill betűs feliratokat, a szovjet katonák neveit. A főszobor talapzatára a következő felirat került: „Mindazok emlékére, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért.” 

Még az apci kis Szabadság-szobor is megúszta. A település keresztet akart állítani a helyére, a helyieknek azonban nem tetszett az ötlet, így komoly viták bontakoztak ki. Végül a helyén maradt, úgy, ahogy volt. 

http://mno.hu/

A szovjet katona az 1993 nyarán megnyílt tétényi szoborparkba került. Ott áll azóta is, Osztyapenkóval, Steinmetzzel, Leninnel és Kun Bélával együtt. Úgy hírlik, már többször belecsapott a villám. A mellette futó telefonvezeték tönkrement, de a szobor semmilyen sérülést nem szenvedett.

A kilencvenes években már Hegedűs Istvánról, a Fáklyavivő modelljéről is lehetett szabadon beszélni. Cikkek születtek életéről és tragikus haláláról. A Szófia utca 7. számú ház falán emléktáblát kapott, a Budapest Bajnokságot Hegedűs Imre Emlékversennyé nevezték át, a Testnevelési Főiskola parkjában mellszobrot állítottak tiszteletére. 

1990-ben, 45 évvel a halála után, Szabó Dezső is emlékművet kapott a Gellért-hegyen, ahogy szerette volna. Ha nem is pont olyat és pont úgy, ahogy végrendeletében kérte. A hegy déli lejtőjén, a Citadella alatt állították fel a szobrát, amelyet Szervátiusz Tibor készített. „Minden magyar felelős minden magyarért” – szól a felirata. 

A Szabadság-szobor az ezredfordulón az Anyád! A szúnyogok című Jancsó-filmben bukkant fel. A Mucsi Zoltán alakította Kapa megint felmondja a régi legendát. „Milyen Szabadság-szobor?!” – ordibál idegesen – „Nem értem, milyen Szabadság-szobor, mikor a kis Horthynak csináltak szobrot! (…) Ennek a Horthynak, aki a Horthy-korszakban élt volt egy fia és ez meghalt az orosz fronton. És neki csinálták ezt a szobrot. (…) Petikém, közben bejöttek az oroszok! Itt közben történt egy s más, tudod. (…) És a kis Horthy szobra helyén egy orosz csávónak a szobra állt, érted?! (…) Petike, közben kimentek az oroszok, bazdmeg!!! (…) Jöttek, mentek! Lehet, hogy tőled nem búcsúztak el, de kimentek! (…) Nem vitték magukkal, te barom! (…) Nem vitték el! Innen elvitték és most ott van a szobortemetőben!”

Budapest szimbóluma

A Szabadság-szobrot ma már nem fenyegeti veszély. Időnként persze felröppen a hír, hogy valaki le akarja bontani. Hat éve például egy katolikus alapítvány cserélte volna egy Nagyboldogasszony szoborra. A 2011-ben elhunyt sztárépítészt, Makovecz Imrét is zavarta a látvány. „Ami most a Gellért-hegy tetején van, ocsmány” – nyilatkozta az Indexnek. „A Citadella valójában egy szégyen, még az osztrákok építették, hogy a magyarokat fegyverrel tudják fenntartani. A szovjeteket dicsőítő Szabadság-szobor pedig eredetileg Horthy-emlékmű lett volna, Strobl gépfegyvert rakott a szobor kezébe, és csak később cserélték le a fegyvert pálmafalevélre.” Makovecz egy nemzeti panteont tervezett a helyére, ami emléket állítana az összes fontos magyar személyiségnek, Árpád királyunktól napjainkig. „Gondoljon csak bele, milyen lenne: halottak napján a fél ország összegyűlne ott” – mondta. A látványterve is elkészült.

A szobor már hetven éve áll a helyén. Egy korszak szimbóluma volt, Budapest korszakokon átívelő jelképe lett. Az elmúlt 25 évben szerepelt 168 óra montázson (a New York-i és a budapesti Szabadság-szobor, mint testvérek), HVG címlapon, a Budapest Jazz Club, a Palack Borbár és Mayday DJ party logóján. Punkzenekar plakátján pöcsöt emel a magasba, Critical Mass szórólapon biciklit, Fütyülős Rosé hirdetésen epret. A Ludwig Múzeumban is látható, Szabó Ágnes csinált belőle kortárs művészeti tárgyat.

http://mno.hu/

És ugye a pálmaágas nőalak volt egy közelmúltban meghiúsult országos, nemzeti (országot, nemzetet megosztó) ügy, a Budapesti Olimpia pályázati logója is. Az ország aztán idén februárban visszalépett a pályázattól. 2024-ben nem lesz Budapesten olimpia, de valamikor később majd igen, állítólag. A Budapesti Olimpiaiért Mozgalom szerint 2028-ban.

Négy éve pedig megint eltűnt egy Kisfaludi-szobor a fővárosból. Az Orbán-kormány átalakította a Kossuth teret, visszaállítva az 1945 előtti állapotokat. Visszakerült Andrássy és Tisza szobra, József Attilát leültették a Duna mellé. Az 1952-ben felállított rákosista Kossuth-emlékmű helyet cserélt a Rákosiék által eltávolított, újrafaragott Horvay-féle szoborcsoporttal. Kisfaludi Kossuthjára kötelet hurkoltak, egy toronydaru a magasba emelte, aztán elszállították. Restaurálás után újra felállítják valahol, azt mondták. Kisfaludi Strobl Zsigmondot viszont már nem lehet felkérni, hogy csináljon valami mást helyette.

VÉGE


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »