Politico: nem akarják hangosan kimondani, de a magyar álláspont áll győzelemre a bevándorlás-vitában

Politico: nem akarják hangosan kimondani, de a magyar álláspont áll győzelemre a bevándorlás-vitában

Brüsszelben senki sem akarja hangosan kimondani, de Orbán Viktor győzelemre áll a bevándorlásról szóló vitában – írja a Politico.

A magyar miniszterelnököt talán megvetik bevándorlásellenes retorikája, az Európai Unió menekültáthelyezési politikájának bírálata és amiatt, hogy kerítést építtetett országa határára, de ha közelebbről megnézzük, hogy a közösség vezetői hogyan beszélnek a kérdésről, illetve azokat az intézkedéseket, amelyeket a 2015-ös válság óta elfogadtak, kitűnik: Orbánnak az integráció helyett a korlátozást preferáló hozzáállása dominál – olvasható a lapon.

A szerző megjegyzi, még Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is Orbán elképzeléseivel összecsengő mondatokat mondott szerdai, az unió helyzetéről szóló beszédében. Említette például, hogy most már hatékony a közösség külső határainak védelme, illetve hogy még akkor kell megállítani a menedékkérőket, mielőtt eljutnának Európába. Azt is kijelentette, hogy azokat az embereket, akiknek nincs joguk a kontinensen maradni, haza kell küldeni.

És bár az uniós vezetők lépten-nyomon hangsúlyozzák a szolidaritás fontosságát, az utóbbi időben tapasztalt lépések – Olaszországnak hozzáállásának megváltozása az NGO-kkal szemben, az uniós kezdeményezések az afrikai kormányokkal való megállapodásra a helyzet ottani kezelésére – mind olyanok, amelyek összhangban vannak a magyar miniszterelnök javaslataival.

Nem feltétlenül meglepő, hogy a migrációról szóló vita Orbán elképzelései szerint alakul, hiszen amikor 2015 szeptemberében Angela Merkel német kancellár több százezer menedékkérőt engedett be Németországba, maga is kemény kritikákkal szembesült – magyarázza a lap. Most, hogy Orbán és több másik kelet-európai vezető ellenáll a kötelező betelepítési kvóta teljesítésének, a többi uniós tagállam vezetői is könnyebben értenek egyet a külső határok ellenőrzésének szigorításával.

(HVG)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »