Rablóbanda vert magyar járókelőket a Nyugati mellett – romániai „kisebbségi” is részt vett a „buliban"

Csoportosan elkövetett rablás miatt kell felelnie két fiatalkorú gyanúsítottnak és egy 29 éves, román állampolgárságú férfinak, mert a gyanú szerint október 10-én megvertek és kiraboltak két járókelőt Budapesten.

A sértettek egy belvárosi szórakozóhelyről sétáltak a Nyugati pályaudvar felé, amikor a társaság rájuk rontott: az egyik férfit fellökték, majd a földön is ütötték-rúgták. Barátja próbált a védelmére kelni, de őt is megverték, és a mobilját követelték tőle. Mivel a férfi nem adta át a telefont, a rablók erőszakkal elvették tőle, és földön fekvő társát is kifosztva elmenekültek a helyszínről.

Hírdetés

A rendőrség a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosította a lehetséges elkövetőket, október 13-án pedig körözést adott ki ellenük: a trió egyik tagját végül hétfőn Dunakeszin fogták el a rendőrök egy közúti ellenőrzés során – a két másik gyanúsítottat pedig még aznap egy budafoki ingatlanban megtalálták.

A hármas a kihallgatás után őrizetbe került, a rendőrség indítványozta előzetes letartóztatásukat is.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »