És egyébként is, ki a rasszista? Az rasszista-e aki végigutazza a világot, közös élményeket gyűjt a világ különböző nációiból származó idegenekkel, ismerősökkel, majd miután landol a repülője szeretett kis hazánkban és beül egy kocsmába a barátokkal, hogy elmesélje élményeit beleköt egy színes bőrű fiatalember és ezután a világutazónk kijelenti, hogy ő utálja a cigányokat.
Vagy vegyünk egy másik példát. Még egyetemista koromban dolgoztam az Egyesült Államokban, és mivel nem sikerült a gyerektáborban halálra keresnem magam, ezért a barátaimmal úgy döntöttünk, hogy a New York-i szállásunkat a lehető legolcsóbban fogjuk megoldani és a néger lakosságáról és a magas bűnözési/gyilkossági statisztikákról híres Harlemben foglaltunk szállást, a helyi ismerőseink ódzkodása ellenére. Való igaz, egy fehér arc sem jött velünk szembe, mikor reggel kiléptünk az utcára, de nem féltem, egy pillanatig sem féltem. Aztán hazajöttem és a városban egyedül sétáltam este, amikor már messziről láttam, hogy két cigány jön velem szembe. A gyomrom összeszorult és rögtön védekező mechanizmusba váltott a testem. Ez rasszizmus?
Már akkor elgondolkodtam rajta, hogy miért félek. Nem hallottam, nem mondták, nem tanították, hanem megtanultam a saját bőrömön, hogy ezt kell tennem. Félnem kell. Mert ok nélkül belém kötnek, beszólnak, meglökdösnek és csak a kedvükön múlik, hogy meddig mennek el.
Valószínűleg a charlottesville-i fajvédők is ezekből az érzésekből indultak el egyszer. Az más kérdés, hogy kiben hogy csapódnak le ezek a félelmek és tapasztalatok, vannak akik egyszerű undorral és hallgatag belenyugvással kezelik ezt, vannak akik határozott fellépéssel csoportszellemmel próbálnak fordítani a helyzeten. Vannak akikben a gyűlölet eszméket szül és általánosításhoz vezet.
Ahogy van Amerikában négerbűnözés, úgy van Magyarországon cigánybűnözés, szemet hunyhatunk felette, a szőnyeg alá söpörhetjük, de nem rejtegethetjük ezeket az érzéseket a végtelenségig, mert előbb-utóbb a felszínre törnek.
És nem, ez nem rasszizmus! Ez a viselkedésminta alapján szerzett tapasztalatok lenyomata. Nem véletlen, hogy az Independent felmérése óriási szórást mutat a különböző rasszok és vallásúak elfogadottságában. Messze a legelutasítottabbak a cigányok és a muszlimok, ők is főként a kelet- és dél-európai régióban.
Az első afro-amerikai elnök charlottesville-i eseményekre reagáló tweetter bejegyzése, ami jelen pillanatig 3 millió lájkkal és 1,2 millió retweettel a valaha volt legkedveltebb tweetté vált, egy olyan liberális eszmét közvetít, ami valóban az emberiség békéjét elhozó irány lehetne.
Csak lehetne, mert a liberalizmussal mindig is az volt a baj, hogy egy olyan idealista álomvilágba ringatta híveit, amik figyelmen kívül hagyták az emberi természetet. Miközben a sokszínűséget támogatták, bizonyos színeket mindig leradíroztak a palettáról és elbagatellizáltak problémákat, gyűlölködéssel bélyegezve meg az ellenük felszólaló csoportokat. Viszont ismét csak hangsúlyozni tudom, hogy a gyűlöletet nem tanuljuk, hanem a gyűlöletet kiváltják.
Ezért teljesen egyetértek Obama első tweetjével, ami egyébként Nelson Mandela Hosszú út a szabadságig című életrajzi kötetéből való idézet:
„Senki sem születik úgy, hogy egy másik embert bőrszíne, származása, vagy a vallása miatt utál.”
Azonban a folytatás, miszerint
„[a]z embereknek tanulniuk kell a gyűlöletet, de ha gyűlölni meg tudnak tanulni, akkor szeretni is meg lehet tanítani őket. Mert a szeretet természetesebben fakad az emberi szívből az ellentétjénél”
már nem állja meg a helyét. A szeretetet és elfogadást sem tanulni, hanem kiérdemelni kell.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
