Rasszista! – mondták Morvaira, mert felvetette a tömeges, nők elleni erőszakot az EP nőjogi bizottságában

Az Európai Parlament női jogi bizottsága szerint kizárólag a rasszizmus vezérelheti azt, aki problémát lát a migráns férfiak által elkövetett tömeges, nők elleni erőszakos cselekményekben. Az európai nőket szinte nap mint nap érő szexuális abúzusok, inzultusok és erőszakos cselekmények – amelyek az európai nőket mindennapos tevékenységeik átgondolására és átalakítására kényszerítenek – „természetesen” nem képezik az Európai Parlament, sem pedig annak női jogi szakbizottságának napirendi pontját. Más megfogalmazásban: az Európai Parlament abszolút nem óhajt foglalkozni azzal, hogy ezernél is több bűncselekmény történt, többek között Kölnben, szilveszter éjszakán, de azóta is migráns férfiak által európai nők sérelmére.

Hírdetés

Morvai Krisztina megtörte a jeget és felvetette, hogy a problémával igenis foglalkozni kell, és az európai nők elárulásának nevezte, hogy erre, úgy tűnik, nem kívánnak sort keríteni. A választ a migráns nők helyzetéről szóló jelentés jelentéstevője, Honeyball asszony adta meg: Morvai rasszista és ez motiválja őt a téma felvetésében.


Forrás:morvaikrisztina.hu
Tovább a cikkre »