Rejtély! Miért mozgott a föld Észak-Koreában?

Rejtély! Miért mozgott a föld Észak-Koreában?

Kiserejű földrengés történt Észak-Koreában, az epicentruma néhány kilométerre volt a szeptember 3-ai föld alatti nukleáris robbantást helyszínétől, az ország északleleti részén, de egyelőre nem tudni, hogy természeti jelenség volt-e, vagy robbanás okozta.

Kína szerint robbanthattak

A kínai szeizmológiai intézet szerint a 3,4-es erejű földrengés fészke „nulla kilométeres mélységben” volt, és gyaníthatóan robbanás okozta. Erre leginkább a hipocentrum (fészek) elhelyezkedéséből lehet következtetni, másrészt abból, hogy az epicentruma öt kilométerre volt a szeptember 3-i földrengés központjától, ahol Észak-Korea végrehajtotta hatodik és egyben legerősebb nukleáris föld alatti robbantását, amely Phenjan szerint hidrogénbombával végrehajtott kísérlet volt.

Dél-Korea földrengést észlelt

Hírdetés

A dél-koreai meteorológiai szolgálat 3-as erősségűre becsülte a rengés erejét, és számára ez inkább természetes földrengésnek tűnik, nem észleltek ugyanis olyan hanghullámokat, amilyeneket általában a nem természetes módon keletkező földrengések generálnak. A meteorológiai szolgálat szerint a rengés központja mintegy 20 kilométerre délkeletre volt a szeptember 3-i földrengés epicentrumától.

A nukleáris kísérletek átfogó tilalmáért küzdő nemzetközi szervezet, a CTBTO első jelentésében közölte, hogy vizsgálja „a szokatlan szeizmikus aktivitást”, amelynek központja szerinte még távolabb, körülbelül 50 kilométerre volt a szeptember eleji nukleáris kísérlet helyszínétől.

Nem sokkal később Lassina Zerbo, a CTBTO igazgatója közölte Twitter-üzenetében, hogy két szeizmikus jelenséget is észleltek, és nem valószínű, hogy ezek ember okozta események voltak. Hasonlóak voltak ahhoz az „omláshoz”, mint amelyet a szeptember 3-i nukleáris robbanás után 8,5 perccel észleltek – írta Zerbo.

Az USA még hallgat

Az amerikai földtani intézet, az USGS, amely a földrengésekkor általában azonnal közli a természeti jelenség helyszínére és erejére vonatkozó adatokat, egyelőre nem adott ki közleményt. 
    


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »