Rendőrfurgonba rohant egy autós Párizsban, lezárták a Champs-Élysées-t

Rendőrfurgonba rohant egy autós Párizsban, lezárták a Champs-Élysées-t

Egy autó lángol Párizs belvárosában, hatalmas a rendőri készültség, a Champs-Élysées-t lezárták – írja a BBC honlapja. Helyi médiumokra hivatkozva azt közölték, egy embert letartóztattak. 

A jármű beleszaladt egy rendőrségi kisbuszba. Az AFP információi szerint a sofőr eszméletlenül fekszik a földön. Francia rendőrségi forrásokra hivatkozva a BBC azt közölte, a támadó szándékosan hajtott bele a rendőrfurgonba.

A BFM hírtelevízió helyszíni tudósítása szerint egy Renault Mégane hajtott bele a furgonba, a sofőr egyedül volt a járműben, őt a rendőrök kihúzták a járműből és a helyszínen ártalmatlanították, a lángokat a tűzoltók eloltották. A hírtelevízió úgy tudja, hogy a gépkocsit tűzszerészek átvizsgálták, s legalább egy gázpalackot, több fegyvert és töltényeket találtak benne.

http://mno.hu/

Pierre-Henry Brandet, a belügyminisztérium szóvivője a helyszínen tartott rövid sajttájékoztatóján elmondta: „a támadó feltehetően meghalt, mozdulatlanul fekszik a gépkocsi közelében, de miután a tűzszerészek még dolgoznak, a mentősök lassan tudják megközelíteni”. A szóvivő megerősítette, hogy a támadón kívül senki nem sérült meg sem a járókelők, sem a rendőrök közül.

A férfi személyazonosságát egyelőre nem közölték, de a BFM hírtelevízió úgy tudja, hogy egy 33 éves, a rendőrségi nyilvántartásban iszlamista radikáliskén nyilvántartott férfiről van szó. A francia hatóságok egy öngyilkos merénylő által végrehajtott terrortámadásként kezelik az ügyet, amelyben a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege indított vizsgálatot.

Áprilisban ugyanitt egy rendőr meghalt, ketten pedig megsebesült egy terrortámadásban. A merényletet akkor az Iszlám Állam vállalta magára.

Cikkünk folyamatosan frissül.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »