Rengeteg kábítószert találtak Carrie Fisher szervezetében

Rengeteg kábítószert találtak Carrie Fisher szervezetében

A Los Angeles megyei halottkém vizsgálata szerint a december 27-én elhunyt Carrie Fisher halála előtt több különféle kábítószert fogyasztott. Testében kokain, heroin, morfium, kodein és ecstasy nyomait mutatták ki. Múlt hét pénteken a hatóságok még csak annyit közöltek, hogy a Csillagok háborúja Leia hercegnőjeként világhírűvé vált színésznő halálát alvási apnoe (alvásfüggő légzészavar) és „más tényezők” kombinációja okozhatta.

Az újabb vizsgálatok már egyértelműen meghatározták a más tényezőket, ám a szakemberek egyelőre nem tudják, hogy mennyi kábítószert vett magához a színésznő, így abban sem biztosak, hogy ezek közrejátszhattak-e a halálában. 

Carrie Fisher 2016 végén Londonban forgatott egy tévésorozatot. A felvételek után barátaival, köztük Salman Rushdie íróval vacsorázott, majd december 23-án elindult haza, Los Angelesbe. A repülőgépen rosszul lett, elvesztette az eszméletét, és soha többet nem tért magához, helyi idő szerint december 27-én reggel elhunyt. Édesanyja, Debbie Reynolds másnap – miközben fia házában éppen Carrie Fisher temetéséről intézkedtek – agyvérzést kapott, és a kórházban meghalt.

Amint a boncolásról szóló első hírek napvilágot láttak, és felmerült, hogy drogot találtak a színésznő szervezetében, lánya, Billie Lourd közleményt tett közzé a People magazinban. Mint írta, anyja egész életében küzdött a kábítószerekkel és a mentális betegségekkel, végül ezekbe halt bele.

 

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »