Ria, Ria, Bulgária! A magyar uniós elnökségtől rettegett EU és sajtója teljes csöndben várja Bulgária EU-s elnökségét

Ria, Ria, Bulgária! A magyar uniós elnökségtől rettegett EU és sajtója teljes csöndben várja Bulgária EU-s elnökségét

Csak azért, mert a nyugati sajtó totális csöndben várja azt, hogy a jövő év első napjától Bulgária vegye át fél évre az Európai Unió elnökségének irányítását, cseppet nem jelenti azt, hogy ne kellene messze jobban rettegniük ettől, mint azt tették 2011 januárja előtt, amikor Martonyi János csapata vette át a szervezet elnökségét. Tovább enyhítve mindezt azzal, hogy a magyar elnökség Belgiummal és Spanyolországgal alkotott trió volt, mint ahogyan azt 2009 óta a luxembourgi szerződés megköveteli. Hogy a bolgár irányítás előtti jajveszékelés miért maradt el még szordínóban is, azt a mai sajtókörülmények miatt kissé kockázatos megfogalmazni, de sejtetni netán szabad.

A magyar–bolgár párhuzam mélyebb, mint gondolnánk. A 2010-es tavaszi választások után szűk háromnegyed évvel kezdődött a magyar EU-s elnökség, és majdnem ugyanez a helyzet a bolgár elnökséggel. Ugyanis a mai bolgár kormány az előre hozott választásokat követően idén március végén alakult meg a közép-jobboldali GERB párti Bojko Boriszov miniszterelnök vezetésével. Aki ráadásul még profi focijátékos is volt.

A harmadik alkalommal a miniszterelnöki széket elfoglaló Boriszov ezután olyan szörnyűséget követett el, ami miatt Bulgáriát azonnal ki kellett volna szankciózni az EU-ból annak – és sajtójának – azon félelmétől hajtva és űzve, hogy Szófia visszahozhatja „a történelem legsötétebb korszakát”, és persze hogy e koalíció az uniós alapértékek ellen van stb. Ugyanis Boriszov nem a politikai középről keresett magának koalíciós partnereket, hanem – és most akadjon el a lélegzete mindazoknak, akik e veszélyről valahogyan azóta sem értesültek nem nap mint nap, de legalább kétszer az azóta eltelt hónapokban a fősodratú sajtóból – az Egyesült Hazafiakkal, amely formáció nem más, mint három „nacionalista” párt szövetsége. És e nacionalisták az egész balkáni térségben elsőként két miniszterelnök-helyettesi posztot habzsoltak be, nem beszélve arról, hogy kezükbe került a védelmi, a gazdasági és a környezetvédelmi minisztérium.

Hírdetés

Folytatás:

http://magyarhirlap.hu/cikk/100549/Ria_Ria_Bulgaria

 

 

Megosztás:


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »