Robbanás történt az EgyptAir gép fedélzetén

Robbanás történt az EgyptAir gép fedélzetén

Az egyiptomi törvényszéki orvos szakértők azt állítják, hogy egyértelműen robbanás vezetett a múlt héten, a Földközi-tengerbe zuhant utasszállító repülőgép katasztrófájához. Ezt a következtetést az emberi maradványok vizsgálata alapján hozták meg a szakemberek.

Az EgyptAir MS804-es Párizs-Kairó járata csütörtök hajnalban, a görög légteret elhagyva tűnt el a radarok képernyőjéről. Másnap az egyiptomi partoktól 180 kilométere északra találtak darabokat és egyéb tárgyakat, maradványokat a repülőgépből, illetve a fedélzetről.

A görög hatóságok szerint a gép több hirtelen fordulatot tett az eltűnés előtt, az egyiptomiak ezt cáfolták. Terrorakcióra gyanakodnak, de egyetlen szervezet sem jelentkezett elkövetőként.

Hírdetés

A kutatás folytatódik, mert a gép törzsét és a fekete dobozokat még nem találták meg, pedig azokból derülne ki egyértelműen, hogy mi történt az Airbus A320-assal.

Ha harminc napon belül nem bukkannak a fekete dobozok nyomára, utána sokkal nehezebb dolguk lesz, mert azok nem küldenek több rádiójelet.

Orientalista.hu – Euronews


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »