Sátoros ünnep

Tavaly Szilveszterkor, mint ismeretes, rengeteg nő vált szexuális zaklatás, erőszak és rablás áldozatává Kölnben. Több mint 1200 feljelentést tettek, amik közül 500 szexuális bántalmazással volt kapcsolatos. Az eseményeket napokig elhallgatta úgy a rendőrség, ahogy a teljes német média. Ilyen előzmények után sokan aggodalommal tekintenek az idei szilveszteri mulatságok elé Németországban, mivel a kormány nélküli kancellár vendégei még mindig színesítik a német kultúrát. A berlini vezetés- a helyzetre reagálva- tragikomikus ötlettel állt elő.

 Újabb zseniális terv kidolgozására azért volt szükség, mert a korábbi korszakos gondolatok, mint például a kölni polgármester asszony (ráadásul egy nő, szégyen, mindegy) által javasolt karnyújtásnyi távolság betartása, valamint a bűnmegelőzés világát megrengető találmány, a Svédországban kifejlesztett „Respect” feliratú műanyag karkötő sajnos, érthetetlen módon, nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Azaz a bevándorlók által elkövetett zaklatások, nemi erőszakok száma ezek ellenére nem csökkent, sőt.

Tegnap azonban nagy hír robbant a médiában: megvan a Csodafegyver!

A berlini Wunderwaffe neve pedig Women’s safety area, ami a gyakorlatban sátrakat jelent pszichológussal, szociális munkásokkal, vöröskeresztesekkel és marcona őrökkel (sátranként két fő) a bejáratnál, hogy az ember nyugodt körülmények között panaszkodhassa ki magát, miután megerőszakolták tizen, nincs meg a pénztárcája és a telefonja is eltűnt , ahova a megtámadott nők menekülhetnek a kultúragazdagítók elől.

Nagyon életszerű, igazán praktikus ötlet ez. Hiszen ha az embert megtámadják, és el tud menekülni, akkor másra sem vágyik, mint egy sátorra, nem? Aki el tud menekülni, az oda tud menni az első rendőrhöz is, ehhez nem kell sátor. Kölnben segített volna egy ilyen bármit is? Dehogy segített volna…az segített volna, ha a rendőrség az első jelekre, mikor észleli, hogy ebből bizony baj lesz, egyszerűen kiüríti a teret, akinél pedig bármilyen illegális dolgot talál (úgymint petárda, drog, a megengedettnél nagyobb pengéjű kés stb.), illetve azokat, akik nem tudják igazolni magukat, meg szépen beviszik, aztán köszöntsön újévet a zárkatársaknak.

Túllépve a dolog nyilvánvalóan megmosolyogtató praktikus oldalán, nem tudom nem szóba hozni ennek a jelenségnek a rendkívül rossz üzenetét, számunkra igen sötét képet festő mélyebb értelmét. A városvezetés és az állam vezetése ezzel az intézkedéssel beismerte, hogy a nők számára Berlinben biztonságos helyeket kell létrehozni, mert a város úgy egyébként nem az. Beismerte, hogy képtelen kezelni a nem európai, integrálódni képtelen és nem is szándékozó bevándorlók viselkedését. Nem tudja őket sem hazaküldeni, sem megfékezni. Ezért a saját állampolgárai részére hoz létre kis biztonságos szigeteket, olyan kicsiket, amiket még képes tartani…ez az elkeseredett, gyakorlatilag már elvesztett végső védelmi harc ismérve.

/Hiszen tartjuk még, láthatja mindenki…tartjuk a várost…tartjuk a belvárost…tartjuk ezt az utcát, még ez a háztömb biztonságos…nézzétek…még ez a sátor biztonságos, nem igaz? Akkor még nem veszítettünk, ugye?/

Mi, európai nők nem kérünk biztonságos zónákat. Nem nekünk kell kis szigetekre visszahúzódni. Nem nekünk kell változtatni a viselkedésünkön, a szórakozási szokásainkon, az ünnepeinken, a ruházatunkon. Ez a hely, az otthon, a mi „biztonságos terünk”. Nem kell ilyeneket külön létrehozni. A veszélyforrást kell felszámolni. A sátrak ajtajában állított biztonsági őrök kívül tartják a veszélyt. Ugyanezt kell tenni ahhoz, hogy ne egy sátor legyen biztonságos, hanem egy kontinens: kívül kell tartani a veszélyt.


Forrás:generacio.eu
Tovább a cikkre »