Spöttle: a németeknél betiltottak egy harisnyareklámot is

Spöttle: a németeknél betiltottak egy harisnyareklámot is

Egyre többször látni, hogy Európa behódol, és mindent a migránsok kedvére tesz, miközben ők nem akarnak integrálódni, demokratikusan normálisan élni.

Ezt mondta Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő. Az elemző a német kormány magyar bevándorlókat érintő terveit is bírálta.

Nagyon sokan nem értik már, sőt kiveri náluk a biztosítékot a német gazdaság- és bevándorláspolitika – mondta az M1-en Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő. Az elemző annak kapcsán nyilatkozott, hogy Németországban erősen szűkíthetik az uniós társállamokból érkező bevándorlók jogosultságát a szociális támogatásokra. A munkaügyi és szociális minisztérium terve szerint az uniós külföldiek hat hónap helyett öt év után férhetnének hozzá az ellátórendszer juttatásaihoz – írta Berliner Morgenpost című lap.

Georg Spöttle hangsúlyozta, nehezen volt érthető az is, hogy pár hete Angela Merkel német kancellár kifejezetten a magyar munkavállalókat is megemlítette egy tévéműsorban. A biztonságpolitikai szakértő szerint a Németországban élő magyarok többsége diplomás vagy szakképzett, beszélik a német nyelvet, integrálódott normális fiatalok. Ők zavarják Merkelt, és több millió képzetlen, jött-ment analfabéta nem, akik Európán kívülről érkeznek? – tette fel a kérdést.

Hírdetés

A német államnak nem tébolyultan nagy összegeket kellene költenie a migránsok képzésére, integrációjára, helyette attraktívvá tehetné a gyermekvállalást, ahogy azt Magyarország teszi. Ezzel szemben, a demográfiai válságra millió szám hoznak be muzulmánokat a Közel-Keletről, akik se írni, se olvasni nem tudnak – mondta.

Amin még „bakot ugrott”, mondta, az az, hogy egy XIX. századi művészi fotókat bemutató kiállításon akt képeket vetettek le, nehogy zavarják a frissen bevándoroltak lelki világát. Betiltottak egy harisnyareklámot is, amelyen három hosszú lábú, nagyon szexi lány látható. Az indok az volt, hogy a plakátok nagyon szexisták, és a bevándorlók „kiakadhatnának” rajta. Egyre többször látni tehát, hogy Európa behódol, és mindent a migránsok kedvére tesz, miközben ők nem akarnak integrálódni, demokratikusan normálisan élni – mondta Georg Spöttle.

M1 Ma reggel

 

www.gondola.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »