Számadás és tervezés találkozása a szilveszteri buliban

Számadás és tervezés találkozása a szilveszteri buliban

Szilveszter éjjelén nemcsak a pezsgőtől ittasulunk meg, hanem a változás lehetőségétől is. Sokan „örök időkre szóló” újévi fogadalmat teszünk, hogy megnyugtassuk a lelkiismeretünket. Aztán persze a negyvennapos diéta megvan negyven óra alatt, a „többé nem gyújtok rá” kitart akár január 4-ig is, a „soha többé nem iszom” meg egészen a pótszilveszterig.

Sokáig kutakodtam a neten, de összesen három komolynak tekinthető felmérést találtam az újévi fogadalmak témakörében. A legalaposabbnak a Scranton Egyetem 2014-es statisztikája tűnik, amely eléggé kiábrándító képet fest modern kori társadalmunkról: 100 emberből csak 8 képes arra, hogy hosszabb távon betartsa, amit szilveszterkor megfogadott. A legtöbben fogyni szeretnének, a második legnépszerűbb fogadalom az egészséges életmódra való átállás, a harmadik a spórolás, de szerencsére közkedvelt fogadkozás az is, hogy „ezentúl több időt töltök a családdal”.

Az újévi fogadalomban rengeteg a buktató, ennek ellenére mégis sikeres „konstrukció”, hiszen azt adja nekünk, amire vágyunk: a reményt. Szilveszterkor számot vetünk az elmúlt évvel, és mivel legtöbbször nem tetszik az eredmény, nyomban meg szeretnénk ragadni az alkalmat a változtatásra. Ilyenkor úgy érezzük, hogy ezt a dolgot végre mi irányíthatjuk; ami reménnyel tölt el bennünket, a remény pedig energiával. És ne higgyék, hogy ez 20. századi találmány. Az újévi fogadalmaknak komoly történelme van.

A nagy fogadkozást még Julius Caesar indította el, amikor a kétarcú római isten, Janus tiszteletére ígéretet tett. Janus a kezdet és a vég ura, egyszerre néz a múltba és a jövőbe. Tulajdonképpen ugyanezt tesszük mi is szilveszterkor: kudarcaink summázásánál döbbenünk rá rossz tulajdonságainkra, és ezeket akarjuk megváltoztatni az új évben.

Janus napja persze nem mindig esett január 1-re. Amíg Caesar be nem vezette (i.e. 46-ban) a 365 napos naptárat, addig az újév nem kapcsolódott össze a fogadalmakkal. Viszont amint ez megtörtént, létrejött az „árukapcsolás”: Janus napja, amikor sok római bocsánatot kért ellenségeitől. A január hónap is ekkor kapta nevét, a szilveszterezés pedig Szent Szilveszter (314–335) pápa tiszteletére honosodott meg, aki december 31-én hunyt el. Az óév végén és az újév küszöbén a számadás és a tervezés órái egybeesnek.

Pilinszky János foglalta ezt össze legfrappánsabban:

Az egyetlen ünnepünk, mely túlmutatva önmagán az egész esztendőt felidézi bennünk. Szilveszterre azt is mondhatnánk, hogy magának az Időnek ünnepe, magának a titokzatos földi Időnek a megszentelése. Épp ezért sokszor az az érzésem, hogy rosszul ünnepeljük. Tulajdonképpen csendben, szinte hallgatózva kellene fogadnunk, mint valaki a hóesés kezdetét lesi, vagy a csillagok neszére figyel, vagy mint a gazda, ki az éjszaka csendjéből a vetés növését szeretné kihallgatni. A Szilveszter mégis a féktelen, a karneváli öröm órája lett, s mintha emögött az öröm mögött még ma is valamiféle pogány szív dobogna. Nem csoda aztán, ha újév napja sokak számára a kijózanodás szürke szomorúságával egyenlő.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »