Szegény Lajosunk elkaparva

Az áprilisi választás mai ismereteink szerint kevés pozitívummal járhat a nem fideszes szavazók számára. Kisszámú örömeink egyike lehet, ha vége lesz a hazudozásnak, amelyet nem létező pártok folytatnak – önmagukról.

Legutóbb arról írtam itt utópiát, hogy mivel járna, ha a sajtó ignorálná az összefogósdival onanizáló politikusokat. Most menjünk egy lépéssel tovább, és szögezzük le, vannak politikai aktorok és mögéjük fújt buborékpártok, akik és amelyek kizárólag a képernyőn léteznek. A DK-ra támadó, Gyurcsányt megélhetési politikusnak nevező Bokros Lajos is ilyen.

A DK bloggerei már keresik róla az előnytelen fotókat, úgyhogy talán csak kisebb csapkodást vált ki a szépkorú demokraták körében az állításom: Bokros politikai szavatossága rég lejárt. Pártja tartalmi értelemben soha nem létezett, médiahekk, amit benyelt az ellenzék, amíg az összefogósdi hiszti ment. De most éles a helyzet, és attól, hogy a betelefonáló demokratáknak a nullaszázalékos Bokros is (is!) oké, senki sem köteles a közös lista jelentette, öt helyett tízszázalékos küszöbbel kockáztatni a parlamentbe jutását. Gondoljunk bele, micsoda őrült blama, ha a DK kilenc százalékkal kiesik, mert a MoMa kedvéért közös listát indított, a Momentum meg öt százalékkal önálló frakciót alapít! (…)

Új pártja, a MoMa az ígért jobboldali, kapitalista eszmerendszer és kultúra helyett a balos összefogósdi állandó mellékszereplője, de 2014 tavaszán még így se fért sehova, el se indultak. Ősszel beugróként szerepelt a magát jegelő Falus Ferenc helyén, így azt a kudarcot (Tarlós 49 százalék, Bokros 36 százalék) kevéssé írhatjuk a számlájára – azt viszont igen, hogy rögtön utána magára hagyta a pestieket. Egy szót se szól a fővárosról, amely elméletileg annyira fontos volt neki, hogy vezetni akarta. Mindig arra a résre megy rá, amelyet meglát, de senki nem alkalmas ugyanannyira pénzügyminiszternek, EP-képviselőnek, miniszterelnöknek és főpolgármesternek.

Most pedig hisztizik a zéró szavazójával, hogy de akkor is. Nem, elég volt! Bokros Lajos nulla százalékot ad bármilyen kormányváltó szövetséghez. Akinek szimpatikus, hiányában simán leszavaz a DK-ra. Ha nem így lenne, hogyan akart velük közös listát?

Hírdetés

Ötszáz napos „programja” ugyanolyan alibi, mint az elmúlt évtizedes pályafutása. Átlátszó trükk, hogy ne a valós támogatottsága alapján kapjon politikai hatalmat, hanem meghekkelve a választást, közel két évre megbénítva a kormányzást, hogy aztán négyötöddel jöjjön vissza a Fidesz.

Életveszélyes, önző blöff, szerencsére nem lesz belőle semmi. (…)

Ceglédi Zoltán: Bokros Lajosról – utoljára

Ceglédi Zoltán: Bokros Lajosról – utoljára

Ceglédi Zoltán: Bokros Lajosról – utoljára


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »