Szélhámos Esterházy grófnő kilincsel a brit úri szalonokban

Szélhámos Esterházy grófnő kilincsel a brit úri szalonokban

Her Imperial Highness, őcsászári felsége – a háta mögött többen csak így hívják a Londonban élő nőt, aki nyilvánosan Countess Ilona Esterházyként, Esterházy grófnőként szerepel a londoni magyar és brit arisztokrácia találkozóin, jótékonysági rendezvényein.

Az ironikus HIH megnevezés arra utal, hogy a hetvennyolc éves asszonynak elvileg magasabb fokú tiszteletadás járna, mint az angol királynőnek: a szóbeszéd és saját állítása szerint ő ugyanis Habsburg Ottó lánya, és mint császári leszármazottnak, megilletné az Imperial megnevezés is.

Nem meglepő, ha mindez túl soknak tűnik: még nemesi körökben is lehetetlen, hogy valaki egyszerre legyen egy Habsburg és egy Esterházy apa leszármazottja. Ráadásul az így törvénytelen friggyel meggyanúsított Habsburg Ottó a kérdéses időszakban, 1938-ban Ausztriában küzdött a nácik politikai terjeszkedése ellen.

Egyértelmű, hogy csaló

A Magyar Nemzet kérdésére Habsburg György, Ottó fia egyértelműen cáfolta, hogy családjuk bármilyen rokonságban állna az asszonnyal. „Hallottunk a hölgyről és a Londonban előadott meséiről. Családunknak sajnos nagy tapasztalata van olyan emberekkel kapcsolatban, akik megpróbálnak visszaélni a Habsburg névvel. Ilyenkor jogi úton próbálunk reagálni, de ez nagyon nehézkes folyamat, sok orvosi esettel találkozunk” – mesélte Habsburg György, aki ebben az ügyben is jogi válaszlépéseket tervez.

Levélben érdeklődtünk az Esterházyak hercegi és grófi ágánál is; visszajelzésük szerint senki, a Münchenben élő Esterházyak sem tudnak élő Ilona nevű grófnőről, bár a név valóban elterjedt volt családban.

http://mno.hu/

Az asszony tehát bizonyítottan jogtalanul használja a nemesi címeket, és bár sok helyen magyar grófnőként említik, információink szerint még magyarul sem tud.

Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy komoly karriert fusson be: Londonban ugyan keveset tudnak a magyar és osztrák arisztokraták családtörténetéről, annál többre tartják a jól hangzó neveket. Információink szerint a helyi elit klubokban fenntartás nélkül elhitték a több sebből vérző legendát, és jelentős összegekkel támogatták az asszony által szervezett jótékonysági célú vacsorákat, illetve alapítványait. Hogy ez mennyire jó befektetésnek számít, azt jelzi, hogy a „grófnő” több mint harminc éve él vissza az Esterházyak nevével – ez alatt

több tízezer fontos bevételt gyűjthetett fizetős jótékonysági vacsorák és alapítványok révén, belépett a valódi arisztokrácia köreibe, és magával az állítólagos apával, Habsburg Ottóval is találkozhatott.

Határozott és jó szervező

A legenda nem sokat ért volna határozott kiállás és gyors észjárás nélkül, az Esterházy Ilonáról adott személyleírások pedig egyöntetűen intelligens, vakmerő és indulatos nőt mutatnak be. A magas, testes asszony idős kora ellenére is kirobbanó formában van: gyakran jelenik meg feltűnően ódivatú ruhában, ismerősei hóbortos, de harsány jelenségként írják le – és ami a lényeg, olyan emberként, aki kiválóan ért a szervezéshez.

Ezért fogadták szívesen jelentkezését 1992-ben a magyarbarát brit képviselőket és Londonban élő magyarokat összefogó British Hungarian Societynél, ahol hamarosan átvette a titkári teendőket.

„Kezdetben remekül koordinálta a Society eseményeit, egyeztetett az előadásokról, estélyeket szervezett az olyan nívós klubokban, mint az Athenaeum. Tényleg hasznosította magát” – emlékezett vissza a kezdetekre Tarnóy Péter, az egyesület jelenlegi elnöke, aki itthon elsősorban a Jedlik Ányos Klaszter vezetőjeként ismert a médiában.

Hírdetés

„Igazi darázsfészek”

Az elnökség és a titkárság közötti együttműködés azonban fokozatosan megromlott. Nevük elhallgatását kérő tagok szerint főleg azért, mert Ilona – már ha valóban így hívják – egyre nagyobb szerepet követelt magának, a térfoglalását bíráló tagok helyzete pedig fokozatosan ellehetetlenült a British Hungarian Societyben, sőt a civil életben is. Tudunk olyan orvos professzor „chairmanről”, vagyis elnökről, akit ismeretlen személy hivatali visszaélés vádjával jelentett fel, miután elfajuló vitába keveredett a „grófnővel”. A professzor ezután fél évig nem gyakorolhatta hivatását, míg tisztázták a vádak alól.

A konfliktusokat jól mutatja Sir Bryan Cartledge egykori brit nagykövet és egyesületi tag szerkesztőségünkhöz eljuttatott levele, amelyet 2007-ben a szervezet akkori elnökének címzett.

„Öt elnök váltotta egymást az egyesület élén, öt teljesen eltérő hátterű és stílusú vezető, de mindegyikük számára nehézkes vagy egyenesen lehetetlen volt az együttműködés Ilona Esterházyval. Volt közülük olyan, aki egyenesen darázsfészeknek nevezte a Society belső működését. Ezért is döntöttem úgy egy évvel ezelőtt, hogy felkérés ellenére sem vállalom az egyesület vezetését” –

olvasható Cartledge levelében. A konfliktus mára annyira elfajult, hogy Ilona Esterházyt információnk szerint mára szinte teljesen kizárták az egyesületi munkából, bár a szervezet honlapjához még így is hozzáférhet.

Csődeljárás, átvert főbérlők

Az asszony az egyesületi viszályoknál jóval komolyabb ügyekben is érintett lehet: jótékonysági alapítványai után befizetetlen számlák, elmaradt lakbérek maradtak, a tartozás pedig tízezer fontnál is több lehetett – legalábbis erről számolt be John Waite tényfeltáró újságíró, a BBC Face the Facts című, 1996-os műsorában. Waite szerint az előkelően viselkedő asszony olyan bagatellnek tűnő tételeket nem akart vagy nem tudott kifizetni, mint amilyen egy bútorszállító cég számlája. Ennek ellenére nagyra törő tervei voltak: a Queen Elizabeth House Trust és Newton Housing Project nevű jótékonysági szervezetek nevében pénzt gyűjtött, hogy mentálisan beteg rászorulókat helyezzen el a külön erre a célra kibérelt otthonokban.

A projektek be is indultak, a „Countess” pedig jelentős összegeket gyűjthetett be a jótékony célra; csakhogy a befizetések útját innentől nehéz volt követni. A Queen Elizabeth House Trust pénzügyeit ellenőrző könyvvizsgálók már 1980-ban arról számoltak be, hogy a „grófnő” útiköltségként használta fel a befolyó pénzek közel felét, a további költekezésről pedig nem maradtak fenn pontos adatok. Ez pedig így zajlott további tíz éven át – hangzott el a BBC műsorában.

Panaszkodtak a „grófnőre” a háztulajdonosok is, akik hiába várták a megígért bérleti díjak befizetését – állította Waite –, volt olyan főbérlő, aki 6000 fontot szeretett volna behajtani a fizetés helyett betegeit továbbköltöztető alapítványokon. 1991-ben aztán 11 ezer fontos tartozás miatt végrehajtás is indult a két karitatív szervezet ellen.

A segítség homályos útjai

A csődeljárás és az ügyeiben megjelenő cikkek később sem tántorították el az álgrófnőt az úgynevezett jótékonykodástól. Az asszony egészen a közelmúltig vezette az Ashram International nevű segélyszervezetet, és jelenleg is ügyvezetője a Prosper Mental Health Fund nevű alapítványnak; utóbbi elvileg szintén a mentálisan beteg embereket segíti, és jótékonysági ebédek során pénzt gyűjt számukra.

http://mno.hu/

A két alapítvány honlapja a dizájn alapján a kétezres évek elején készült, és úgy tűnik, azóta sem változtattak rajtuk. Az Ashram saját közlése szerint indiai, pakisztáni és afganisztáni programokat – iskolaépítést, munkaerő-fejlesztést, képzéseket – finanszírozott, de hiába kérdeztünk meg három együttműködőként említett szervezetet is: a pakisztáni De Estiqlal Lycee School és Habitat Integrated, illetve az indiai YMCA Shimoga központ sem válaszolt levelünkre, vagy már az ímél is visszapattant időközben törölt címükről.

A Prosper Mental Health Fund alapítvány működéséről, elért eredményeiről még ennyi információ sem található a neten.

http://mno.hu/

A szervezet 2015-ben egyébként két éve még 7000 fontos regisztrált nettó vagyonnal rendelkezett, míg a tavaly megszüntetett Ashram egyenlegén az elérhető publikus információk szerit 2015-ben még több mint 18 ezer font, 2014-ben közel 30 ezer font volt.

Hogy ezekkel a forrásokkal mi történt, arról nincs hír a honlapokon sem – az Ashram oldalán legfrissebb bejegyzésként egy három évvel ezelőtti Youtube-videót találtunk.

Napokkal ezelőtt levélben kerestük meg a magát Ilona Esterházynak nevező asszonyt is, és kértük, hogy valamilyen módon igazolja nemesi származását, mutassa be, hogy összegszerűen milyen célokra fordították, fordítják a Prosper Mental Health Fund és az Ashram International számlájára érkező pénzeket. Válasz eddig nem érkezett kérdéseinkre, ha a „grófnő” reagál, frissítjük cikkünket.

 

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »