Szerető vagy haragos Isten?

Az évek során, de különösképpen az elmúlt hónapokban, az aktuális poszt témájától csaknem függetlenül, elsősorban Isten feltétel nélküli szeretetére próbáltam helyezni a hangsúlyt. Ugyanakkor felmerülhet a kérdés, ahogy manapság bizonyos körökben nemcsak felmerül, de központi téma, hogy nem mondd-e ellent ez a szeretet olyan múltbeli vagy a jövőben várható eseményeknek, amiknek középpontjában félreérthetetlenül Isten haragja áll. Ezeket az eseményeket nyilván sokan sokféleképpen értelmezik, de tagadhatatlan, hogy Isten nemcsak képes a haragra, de időnként kifejezetten haragos. Elvégre az utolsó időknek nevezett korban egy egész eseménysorozat viseli ezt a címet.

Mielőtt rátérnénk a kérdés megválaszolására, fontos tisztázni, hogy itt nem az egyre nagyobb gyakorisággal jelentkező természeti katasztrófákra, betegségekre és a világot, annak bukott állapota miatt sújtó felsorolhatatlanul sok csapásra gondolok, amiket egyesek szeretnek Isten számlájára írni. A témát alaposan kimerítettük már nem egy poszt alatt, de annyit azért most is leszögezhetünk, hogy egy mindenható Istentől, amikor majd elérkezettnek látja az ítéletosztást, egy jót és rosszat egyaránt elsodró árnál nagyobb, vagyis tökéletes pontosságot várhatunk. Egyébként pedig általánosságban elmondható, hogy egy megmentő sohasem azonos a bajok okozójával, így ha azt olvassuk, hogy az igaznak ugyan sok baja van, Isten azonban valamennyiből kimenti őt1, akkor tudhatjuk, hogy Isten nem saját maga elől menti ki a mentésre szorulókat.

Visszatérve tehát a haragra. Manapság gyakran hallani, hogy Isten szeretete nem összeegyeztethető a büntetéssel, a pokollal, vagy mondjuk az utolsó ítélettel. Ezt a nézetet egészen jól és következetesen veszik védelmükbe a végtelen tolerancia önjelölt bajnokai, egészen addig, míg az illetőt nem éri valamiféle igazságtalanság. Mondjuk, valaki eléáll a sorban, nem adják meg neki az elsőbbséget, netán méltánytalanul sok adót kell fizetnie, ellopják a pénztárcáját vagy elfoglalják a helyét a színházban, hogy néhány enyhe példát említsek. Ilyenkor mindenki igazságot követel, mégpedig azonnal.

A Biblia szerzői számára a szeretet és az igazságosság vagy mondjuk ki, büntetés, nemcsak, hogy megfértek egymás mellett, de az egyik a másikból következett.

Jézus nem fogta vissza magát, ha igazságtalansággal találta szemben magát. Asztalt borogatott, korbácsot font vagy jól odaszólt, ha kellett. Utána pedig az életét adta haragja fogadóiért, legyenek templomi árusok, farizeusok vagy éppen római katonák. Haragudott rájuk, de szeretetét, az egyetlen feltételnélküli és teljes szeretetet, mégsem vonta meg tőlük. Ahogy tőlem sem.

Érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy vajon szeretnénk-e egy olyan világban élni, ahol senkinek nem kell számot adni a tetteiről? Akarnánk-e egy olyan országban élni, ahol mindenki saját akarata és vágyai szerint él, mindenfajta számonkérés nélkül? Hozzátéve persze, és ezúttal nem zárójelben, hogy mindannyian Isten szeretete és kegyelme által nyertünk megbocsátást. A tetteinktől teljesen függetlenül. Vagyis örök életünket ajándékba kaptuk.

Szóval hogyan egyeztessük össze Isten haragját a feltétel nélküli szeretettel? Miroslav Volf, a Yale Egyetem teológusa Horvátországban született és személyesen élte végig a délszláv háború borzalmait. Saját szemével látta ismerősei otthonának lerombolását, a templomok felgyújtását, a gyerekek lemészárolását vagy az asszonyok megerőszakolását. Korábban azt gondolta, hogy a harag nem összeegyeztethető Isten természetével, de rá kellett jönnie, hogy Istenről alkotott képe torz volt. Így ír ezzel kapcsolatos gondolatairól:

„Korábban azt gondoltam, hogy a harag nem méltó Istenhez. Elvégre Isten a szeretet, nem igaz? Az isteni szeretet vajon nem a haragon felül áll? Az Isten szeretet és Isten minden embert és teremtményt szeret. És Isten pontosan ezért haragszik némelyikünkre. Isten haragjával szembeni ellenállásom a háború utolsó járulékos áldozata volt korábbi hazámban, a volt Jugoszláviában. A becslések szerint 200 000 ember halt meg a délszláv háborúban és 3 millióan veszítették el otthonukat. Gyerekkorom falvait és városait lerombolták. A népemet éjjel nappal bombázták, a brutalitás pedig, amit egyesek elszenvedtek, máig felfoghatatlan számomra és nem tudtam elképzelni, hogy Isten ne haragudna ezekért. De számos egyéb példát is felhozhatnék. Gondoljunk Ruandára a 90-es években, ahol 800 000 embert mészároltak le 100 nap alatt. Vajon Isten hogyan fogadta ezt a vérfürdőt? Egy szenilis nagypapa rajongásával dédelgette a mészárosokat? Vajon elfogadta a vérontást, hogy meggyőzzön bennünket a népírtók alapvető jóságáról? Esetleg égtelen haragra gerjedt? Korábban lázadtam Isten haragjának a gondolata ellen, de rájöttem, hogy én magam lázadnék fel egy olyan Isten ellen, aki nem gyúl haragra a gonoszság láttán. Isten nem a szeretete ellenére haragos. Isten azért haragos, mert szeret.”

Annyira szeret, hogy azokért is meghalt, akikre a legjobban haragszik.

Ez a kérdés egyébként saját keresésemben is komoly szerepet játszott. Kamasz fejjel úgy gondoltam, hogy a világ teljesen értelmetlen, és mérhetetlenül igazságtalan egy mindent látó és tudó Isten létezése nélkül. A lelkem mélyén éreztem, hogy a világ nem ilyen, mármint nem értelmetlen, mégis leírhatatlan öröm volt teljes bizonyossággal tudni, hogy tényleg nem az. Az pedig már csak hab volt a tortán, amikor az is kiderült (Vigyázat, spoiler!), hogy Isten nemcsak mindent lát és számon tart, de mindent meg is bocsát. Eltöröl majd minden könnyet, nemcsak a szenvedők, de a bocsánatot nyert szenvedtetők szeméből is.2

Zsoltárok 34:20“És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” – Jelenések 21:4


Forrás:idokjelei.hu
Tovább a cikkre »