Szijjártó miniszteri székváltását készítik elő?

Szijjártó miniszteri székváltását készítik elő?

A Magyar Nemzet cikkében felidézte, hogy Benkő régóta tagja a kormánypárt külpolitikai stábjának. Az első Orbán-kabinet idején kezdte karrierjét a Miniszterelnöki Hivatal külpolitikai tanácsadójaként, majd az Európai Parlament magyar néppárti delegációjának titkára volt. 2010 után került a külügyminisztériumba, majd négy évvel később Szijjártó Péter miniszteri kinevezésének évében, helyettes államtitkári pozícióra jelölték.

A lap emlékeztet rá, hogy egy hónap leforgása alatt Benkő Levente Csongor lesz a harmadik vezető beosztású külügyes, aki nagyköveti posztra jelentkezett be. A Magyar Nemzet saját értesüléseire hivatkozva azt írja:

a Fidesz a jövő évi választások előtt kampányszerűen tölti föl a külszolgálatokat bizalmi emberekkel.

Idén további 12 külképviseleten tervez nagykövetcserét a kormány, és a kinevezésdömping mögött elsősorban politikai szándék húzódik meg – írja a lap.

Az Alfahír is beszámolt arról, hogy Csutora Zsoltot és Bús Szilvesztert (előbbi a keleti nyitásért felelős helyettes államtitkári, utóbbi a déli nyitásért felelős helyettes államtitkári széket hagyja ott) is meghallgatta már október végén a bizottság. Csutora a fehéroroszországi Minszkben lesz nagykövet, Bus pedig Thaiföldön, Bangkokban. Idén nyáron Szabó László, korábbi külgazdasági és külügyi államtitkár pedig a washingtoni magyar nagykövetség élére került.

Érdekes és fontos nagyköveti kinevezésekről dönthetnek hétfőn

Az Index értesülései szerint október 30-án, hétfőn a parlament külügyi bizottsága zárt ülésen nagykövetjelölteket hallgat meg. A hírportál saját forrásaira hivatkozva azt írja: a misszióvezető-jelöltek listájáról négy olyan személyt emeltek ki, „akiknek vagy a háttere, vagy a leendő posztja érdekes és fontos.”

Hírdetés

A Magyar Nemzet szerint a személyi változások mögött sokan Szijjártó Péter miniszteri pozíciójának megingását látják. A lap külügyes forrásai megjegyezték: a választásokat követő személycserék jó eséllyel érintik majd a külügyminisztert, közeli bizalmasainak távozása ebből a bizonytalanságból származhat.

De arról is szó lehet, hogy mivel Lázár János többször kijelentette, a választások után saját választókerületében folytatná a politikai tevékenységet, egy következő Orbán-kormány esetén, az Orbán Viktor miniszterelnökhöz lojális Szijjártó Péter kerülhetne a Miniszterelnökséget vezető miniszteri pozícióba.

Az ellenzéki pártok képviselői közül Demeter Márta, az LMP szakpolitikusa a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta: teljes káosz uralja a külügy személypolitikáját.

Szerinte a politikai alapon hozott személyügyi döntéseket végül Magyarország megítélése sínyli meg.

Mesterházy Attila, a külügyi bizottság szocialista tagja úgy vélekedett:

teljes vezérkari csere zajlik a külügyminisztériumban, ami fölér a kormányzati sikertelenség beismerésével.

Gyöngyösi Márton, a bizottság jobbikos alelnöke elmondta: normális esetben a külpolitikában konszenzus van a pártok között, de a politikai kinevezettekkel a Fidesz azt kockáztatja, hogy egy kormányváltás esetén több nagykövet is visszahívnak majd. Gyöngyösi szerint ez Magyarország presztízsveszteségével jár majd.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »