Teljesen igazat szólt a befektetőguru, már ajvékol is a pc világ

Nagy botrány lett az ismert befektető, Marc Faber legutóbbi hírleveléből, a nem túl polkorrekt gondolatok miatt korábbi munkáltatói is elhatárolódtak tőle. Pedig csak az igazságot mondta, miszerint Hála Istennek nem fekete, hanem fehér emberek népesítették be Amerikát, különben az Egyesült Államok most úgy nézne ki, mint Zimbabwe. Hát nincs 1000 százalékban igaza?

Faber ehhez még hozzátette, hogy ő nem rasszista, csak a valóságot akarta bemutatni, még ha így ez a vélemény politikailag inkorrekt is.

A guru azt is kifejtette, hogy nem ért egyet azzal, hogy sorra távolítják el az Egyesült Államokban államférfiak szobrait, szerinte azokat a szobrokat olyan tiszteletreméltó embereknek emelték, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy azt tették, amit minden korabeli társadalom tett volna, vagyis hogy leigázta a társadalom egy részét.

Hírdetés

A hírlevél már október 3-án megjelent, de nagyobb hullámokat csak az elmúlt napokban vetett, miután Faber egy interjúban újra beleállt a témába, és kifejtette, hogy az európaiak vitték magukkal a tudományokat Amerikába, és nem biztos benne, hogy az afrikaiak is meg tudták volna tenni ezt. Azt is mondta még, hogy ha történelmi tények felemlegetése rasszizmus, akkor ő rasszista. Ezen túlmenően aggodalmát fejezte ki a szólásszabadság állapota miatt, különösen ami az Egyesült Államokat illeti.

Szomorú dolog, ha egy olyan társadalomban kell élned, ahol nem fejtheted ki a nézeteidet, vagy ha kifejted, akkor azokat rögtön elítélik anélkül, hogy megvizsgálnák, hogy azok milyen kontextusban hangzottak el,
mondta Faber.

És hogy mindenki elhiggye, hogy komolyan gondolt minden szót, amit a hírlevelében leírt, még hozzátette: az afrikaiak mindig a gyarmatosítók elnyomásával mentegetőznek, ha arról van szó, miért annyira elmaradottak gazdaságilag, pedig sokkal jobban teljesítenének egy nyugati gyarmati rendszerben.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »