Tiroli álomgyilkosság

Tiroli álomgyilkosság

Innsbruckban felvetődött, hogy pályázatot nyújtanának be a 2026-os téli olimpia megrendezésére. Az ügyben a mai napra, a parlamenti választásokkal egy időre írták ki a népszavazást. Korábban felvetődött mind a Fidesz, mind a MOB részéről, hogy a korcsolyaszámokat esetleg Magyarországon, az addigra elkészülő Nemzeti Korcsolya Központban rendeznék.

A népszavazás ellen – Orbánékkal ellentétben – nem kezdett hisztizni Tirol önkormányzata. Az eredmény azonban számukra lesújtó: 53,35 százalék a pályázat ellen, 46,65 százalék mellette – ismerteti a Der Standard az APA osztrák hírügynökségre hivatkozva. „Sajnálom. Mindent beleadtunk és önfeláldozóan harcoltunk érte. Nem kellett volna így lennie” – nyilatkozta csalódottan Peter Mennel, az Osztrák Olimpiai Bizottság főtitkára.

Hírdetés

A helyi politikusok is elismerték vereségüket. Günther Platter tiroli tartományfőnök közölte: „A nép döntött, ezt el kell fogadni.” Christine Oppitz-Plörer, Innsbruck polgármestere széles kör párbeszédet kívánt kezdeményezni. Az polgármester-választáson leendő zöldpárti ellenfele Georg Willi olimpiaellenes álláspontot képviselt. Ő „reménysugárnak” nevezte az eredményt – épp azon a napon, mikor pártja a parlamenti választáson óriásit bukott, és 3,3 százalékos eredménnyel ki is esett a Bundesratból.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »