Több tízezren tiltakoztak Bécsben az új kormány szabadságpárti miniszterei ellen

Több tízezren tiltakoztak Bécsben az új kormány szabadságpárti miniszterei ellen

A rendőrség becslése szerint mintegy húszezren vettek részt a tüntetésen, de a szervezők nyolcvanezresre tették a tömeget.

A demonstrálók között voltak diákok, baloldali csoportok, de felvonult egy, Nagymamák a jobboldal ellen nevű csoport is. Egyes tüntetők plakátjai azt hirdették, hogy nem szabad megengedni a “náciknak”, hogy kormányozzák az országot.

A tüntetés idején mintegy ezer rendőr ügyelt a biztonságra, a hatóságok szerint a demonstráció békésen zajlott.

A tiltakozók arra szólították az európai kormányokat, hogy bojkottálják az új osztrák kabinetben részt vevő szélsőjobboldali szabadságpárti kormánytagokat, és ne működjenek együtt Ausztriával, amikor az év második felében átveszi az Európai Unió soros elnöki tisztét.

A múlt hónapban megalakult új osztrák kormányban a Sebastian Kurz kancellár vezette konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) kisebbik koalíciós partnere a szélsőjobboldalinak tartott  Osztrák Szabadságpárt (FPÖ). Mindkét párt az illegális migráció megfékezését és az radikális iszlamizmus elleni harcot tűzte zászlajára. Noha az FPÖ azt mondja, hogy háta mögött hagyta a pártalapítók múltját, és elítéli az antiszemitizmust, ellenlábasai továbbra is rasszizmussal és zsidóellenességgel vádolják.

“Nagyon fontos, hogy az osztrák társadalom megmozduljon. Az FPÖ nemcsak populista, hanem ellensége a demokráciának”

 – hangoztatta a tüntetésen felszólaló Benjamin Abtan, az EGAM nevű antirasszista európai mozgalom elnöke. Idézte szónoklatában Hebert Kickl szabadságpárti belügyminisztert, aki a minap azt javasolta egy sajtótájékoztatón, hogy a menedékkérőket “koncentráltan” kellene alapellátó-központokban elhelyezni, felgyorsítandó a kérelmek elbírálását. Ausztriában ez felzúdulást keltett, mert sokan úgy gondolják, hogy a tárcavezető ezzel a náci korszak koncentrációs táboraira utalt. Kickl azonban ezt határozottan tagadta.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »