Több tízmilliárdot szán a kormány a béremelésekre

Több tízmilliárdot szán a kormány a béremelésekre

Januártól átlagosan 12 százalékkal nő a vasutasok, a postai alkalmazottak, a regionális közlekedési társaságoknál és a víziközműcégeknél dolgozók bére – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

A kormány idén három évre szóló bérfejlesztésről döntött az NFM közvetlen vagy közvetett tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó egyes többségi állami tulajdonú gazdasági társaságoknál. Ennek eredményeként 2017 és 2019 között átlagosan 30 százalékos béremelést hajtanak végre e vállalatoknál, ami több mint 140 ezer munkavállalót érint.

A 2018-as emelés mértéke átlagosan 12 százalék.

A bérfejlesztést az érdekvédelmi szervezetekkel és a munkavállalókkal folytatott egyeztetéseket követően idén februárban fogadta el a kormány, elősegítve a képzett munkaerő megtartását, a szakmai utánpótlás biztosítását, és ezzel is kifejezve a munkavállalók iránti megbecsülését – fogalmaztak.

„Az intézkedést az tette lehetővé, hogy Magyarország erősödik, és az ország saját gazdasági erejéből ki tudja termelni a béremelésekhez szükséges forrásokat” – közölte az NFM.

Mint írták, 2017-ben 13 százalékkal nőtt az érintettek bére, 2018-ban pedig átlagosan további 12 százalékos növekedésre lehet számítani, amihez a kormány 45,6 milliárd forintot biztosít.

A legnagyobb összegű támogatást 2018-ban is olyan állami társaságok kapják, amelyek munkavállalói létszáma jelentős, valamint a magyar emberek mindennapi életében fontos szolgáltatásokat végeznek. Ilyen egyebek mellett a MÁV-csoport (14,2 milliárd forint) és a Magyar Posta Zrt. (11,4 milliárd forint), de idetartoznak a regionális közlekedési központok (8,4 milliárd forint) és a víziközmű-társaságok (4,6 milliárd forint) is.

A munkavállalói oldal a bérmegállapodásban vállalta, hogy a következő három évben nem lép fel bér jellegű igénnyel a munkáltatói oldallal szemben – olvasható a közleményben.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »