Toroczkai László: Megérte-e az FPÖ vezetőjének elzarándokolni Izraelbe…?

Toroczkai László: Megérte-e az FPÖ vezetőjének elzarándokolni Izraelbe…?

…Két dolog azonban továbbra is felfoghatatlan számomra: Az egyik a Zsidó Világkongresszus nyílt beavatkozása egy demokratikus választás folyamatába, a másik pedig az, hogy az európaiak miért érzik önmagukat gyengének, miért nem próbálnak inkább összefogni egymással az európai nemzeti erők a politikai iszlamizáció ellen? Miért érzik úgy, hogy mindenáron mankóra van szükségünk?…

Óva intett a Zsidó Világkongresszus (WJC) vasárnapi közleményében attól, hogy részt vegyen a következő osztrák kormánykoalícióban az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ). Tekintsünk el most attól az arcátlanságtól, hogy a Zsidó Világkongresszus egy elvileg szuverén állam, elvileg szuverén népének, elvileg demokratikus döntésébe szól bele, hiszen sokkal érdekesebb az a tény, hogy joggal lehet „déja vu” érzésünk, hiszen ez egyszer már megtörtént.

Baljós előjel ez. A kétezres évek elején pontosan ugyanígy szólt bele a választásokba a Zsidó Világkongresszus (és Izrael), aztán nem csupán az FPÖ kormányzati szerepvállalása, de az Osztrák Szabadságpárt léte is veszélybe került. A pártot felfuttató karizmatikus vezető, Jörg Haider ebben az időben halálos fenyegetéseket kapott, erre hivatkozva a háttérbe vonult. Számára politikai értelemben nem volt bocsánat, már csak azért sem, mert 1995-ben elismerően szólt a Waffen-SS-ről veterán katonák egy csoportja előtt.

Hírdetés

Végül a karizmatikus Jörg Haider nem csupán a politikából, de az élők sorából is távozott. A rejtélyes autóbaleset olyan sok kérdést és elméletet szült, hogy még a jobboldali elhajlással véletlenül sem vádolható, liberális sajtó is ilyen cikkeket írt:
http://24.hu/…/17/osszeeskuvest_sejtenek_haider_halala_mog…/

Külön érdekesség, hogy a fenti cikk végén található link már egy eltávolított írásra mutat, ott volt korábban a Volkswagen autógyár saját kutatásának eredménye, amely megkérdőjelezte a baleset hivatalos műszaki leírását.
Haider utódja, a jelenlegi elnök, Heinz-Christian Strache mindazonáltal reménykedhet abban, hogy politikai értelemben mégis megbocsájtanak neki. A Szombat című zsidó lap ugyan azt írja, hogy „pártja (az FPÖ), amit egy SS-veterán fia, Jörg Haider alapított, korábban egyáltalán nem határolta el magát a szülők viselt dolgaitól”, de a lap azt is megjegyzi, hogy a, kvázi megbocsátást nyerni vagy hűségesküt tenni. Meglátjuk.

Két dolog azonban továbbra is felfoghatatlan számomra: Az egyik a Zsidó Világkongresszus nyílt beavatkozása egy demokratikus választás folyamatába, a másik pedig az, hogy az európaiak miért érzik önmagukat gyengének, miért nem próbálnak inkább összefogni egymással az európai nemzeti erők a politikai iszlamizáció ellen? Miért érzik úgy, hogy mindenáron mankóra van szükségünk?

facebook


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »