Törökország megkezdte a nyílt offenzívát Észak-Szíriában a kurdok ellen

Törökország megkezdte a nyílt offenzívát Észak-Szíriában a kurdok ellen

Törökország megkezdte a nyílt offenzívát Észak-Szíriában a kurdok ellen. A török vadászbombázók számos légicsapást hajtottak végre szír területen, amely nem csak Washingtont aggasztja.

Oroszország hátrébb vonta még Szíriában állomásozó csapatait Efrin tartományban. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az orosz haderők beleavatkoznak-e a konfliktusban. A szír kormány legfőbb szövetségesen Moszkva, Bassár el-Aszad szír elnök kormánya pedig bejelentette, hogy megtámadják az országuk területén akcióba lépő török gépeket. Ez egyelőre nem történt meg.

Recep Tayyip Erdogan török államfő a minap Moszkvában járt, hogy meggyőzze az oroszokat, hogy ne avatkozzanak be.

Efrin tartomány török elfoglalása után jelentések szerint a török hadsereg Manbij szír város felé veszi az irányt, ez szintén az USA-szövetséges kurd erők ellenőrzése alatt áll. Több mint 800 ezer civil élete kerülhet veszélybe.

Hírdetés

Az orosz külügyminisztérium szombaton aggodalmát fejezte ki, és felszólította a szemben álló feleket, hogy mutassanak mérsékletességet. Egyúttal azt is bejelentette, hogy Afrin környékéről minden orosz katonát hátrébb vontak, hogy megakadályozzák a provokációkat és óvják a katonák életét.

Az USA figyelmeztette a törököket, hogy az Efrin tartomány elleni támadás destabilizálja a régiót. Ankara azonban azzal vádolja az USA-t, hogy nem tartotta be korábbi ígéretét, hogy az Iszlám Állam legyőzése után Manbij városából kiűzi a kurdokat. Az USA 30 ezer fős biztonsági erőt irányított át a területre a kurdok támogatására.

Törökország jelenleg 2000 négyzetkilométernyi területet ellenőriz Észak-Szíriában. A katonák nagy része ráadásul nem most nyomult be, hanem még korábban került oda az Iszlám Állam elleni harcok során  egy szír-iráni-török közös megállapodás keretében.

BBC.com, Körkép.sk

Nyitókép: BBC.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »