Tóth Bertalan: A közös több, mint a külön

Tóth Bertalan: A közös több, mint a külön

– Történt olyan az elmúlt időszakban a parlamentben, amit az MSZP sikerének tart? – kérdeztük Tóth Bertalant, az MSZP frakcióvezetőjét a parlamenti pártok képviselőcsoportjainak vezetőit megszólaltató interjúsorozatunk harmadik részében.
– Ha a törvényalkotást vesszük, nem nagyon lehet valós sikereket elérni a nemzeti együttműködés rendszerében (NER) működő parlamentben. Amit elhatároztunk korábban, hogy szembesítő kampányt indítunk a parlamenten belül és kívül is, abban viszont már voltak sikereink. Felhívtuk a figyelmet a gyermekszegénység elleni küzdelem fontosságára, vagy éppen a családon belüli erőszak ügyére, de említhetném a nyugdíjasok helyzetére való rávilágítást. Ez utóbbival kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a problémára választ adó isztambuli egyezményt nem hajlandó a Fidesz ratifikálni.

– A választás előtti, jövő tavaszi ülésszak várhatóan igen rövid lesz. Azért benyújtanak majd még valamilyen javaslatot?
– Arra a néhány alkalomra nagy valószínűséggel már nem fogunk törvényjavaslatokat gyártani, a 2018-as választás utánra viszont annál többet. Már összeállítottuk a hozzá tartozó javaslatokkal együtt azt a harminc témát, amit azonnal módosítania kell az Országgyűlésnek ahhoz, hogy visszaállítsuk a jogállamot, és egy igazságosabb Magyarországot tudjunk építeni.

– Három hónappal a parlamenti választás előtt meg tudná mondani egy baloldali szavazónak, hogy mire kellene majd behúzni az ikszet jövő áprilisban?
– A demokratikus ellenzéki jelöltre kell behúzni az ikszet az egyéni választókerületekben; nagyon bízom benne, hogy ebben tiszta lesz a kép hamarosan. Nagyon szeretném, hogyha emellett egy demokratikus ellenzéki listára is tudna szavazni a baloldali választó, és Karácsony Gergely leendő kormányára.

– Karácsony Gergely kapcsán nem érzi kínosnak, hogy az MSZP, amelyet a legnagyobbnak szoktak nevezni a baloldalon, nem tudott soraiból felmutatni egy miniszterelnök-jelöltet, hanem egy másik, alig mérhető párt vezetője mögött sorakozott fel?
– Karácsony Gergely ma a baloldali politikusok között a legnépszerűbb, és az elképzelései is nagyon közel állnak a szocialisták programjához. A saját miniszterelnök-jelöltünk sajnálatos módon visszalépett, ettől függetlenül mi kormányváltást szeretnénk. Ebben már van partnerünk, van miniszterelnök-jelöltünk, és bízom benne, hogy egyre több demokratikus ellenzéki párt is csatlakozik hozzánk. Ha ez így történik, akkor lesz kormányváltás.

– Most úgy tűnik, az egyetlen szövetségesük a Párbeszéd. Lesz közös MSZP–Párbeszéd-lista?
– Erről a pártok megfelelő fórumai fognak döntést hozni. Január végén, február elején lesz kongresszusa az MSZP-nek, akkor el fog dőlni.

– Önök tíz százalék körül a közvélemény-kutatások szerint, a Párbeszéd pedig egy százalékon áll. Megkockáztatják a tíz százalékos parlamenti küszöböt?
– Mi végig azt hirdettük, és most is amellett állunk ki, hogy az optimális út a kormányváltáshoz a közös lista. Mi azt szeretnénk, ha ez nemcsak az MSZP és a Párbeszéd, hanem minél több ellenzéki pártnak a közös listája lenne. A választóknak így lesz teljesen egyértelmű, melyik az az erő, amely kormányváltást akar, és arra kell szavazni.

– Mindig elmondják, hogy a DK együttműködésére is várnak, Gyurcsány Ferencék pedig azt ismételgetik, ők önálló listával indulnak. Ebből a holtpontból hogyan tudnak kikeveredni, hogyan tudják a DK-t meggyőzni?
– Nem a Demokratikus Koalíciót kell meggyőzni, hanem a választópolgárokat: egyrészt hogy menjenek el szavazni, másrészt szavazzanak arra a pártra, arra a listára, amely kormányváltást ígér. Szerintem a baloldali választóknak teljesen egyértelmű, hogy a közös az több, mint a külön.

– A 106 egyéni körzetet már felosztották. El tudja képzelni, hogy a kampányfinisben visszalépjenek majd akár LMP-s, akár jobbikos jelölt javára?
– Jobbikos jelölt javára nem.

– A Jobbik gigabírsága után önöket is megbüntette az Állami Számvevőszék. Befolyásolja a kampányukat ez az összeg, amelyet – egyelőre úgy fest – be kell majd fizetniük?

– A tavalyi év vizsgálata után mi már nyáron kaptunk hatmillió forintos büntetést. Az ÁSZ irodabérlések kapcsán vélt felfedezni tiltott pártfinanszírozást. Most négymilliós büntetést vetítettek előre. Észrevételt a 15 napos határidőn belül fogunk tenni, ha viszont a bírság marad, akkor nem tudunk mást tenni, befizetjük a kirótt összeget. Pedig minden fillér számít a kampányban, pláne, ha azt nézzük, hogy a Fidesz milyen erőket mozdít meg adófizetők pénzéből. Azért az teljesen elképesztő, hogy csak ellenzéki pártokat büntet az Állami Számvevőszék, kormánypártot pedig nem.

– Hol éri majd az újév, és mivel tölti a január elsejét?
– A párommal és a gyermekeinkkel síelni megyünk.

http://mno.hu/

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.12.29.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »