Tündérmese a NER-ből: így vesz félmilliárdért budai kastélyt Farkas Flórián sofőrje

Tündérmese a NER-ből: így vesz félmilliárdért budai kastélyt Farkas Flórián sofőrje

A XII. kerületi Tündérhegyi Pszichoterápiás és Pszichoszomatikus-rehabilitációs Osztályának egykori épületét egy állami árverésen adták el. Az ingatlan hogy-hogy nem, pont kikiáltási áron – és jó eséllyel bőven valós piaci értéke alatt – 590 millió forintért kelt el – írja a HírTV. A vevő pedig nem más, mint Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszter, és Farkas Flórián egykori sofőrje.

Botlik Balázs tutira mehetett, mert

az épületet megvásárló cégét két héttel az árverés előtt alapították.

A Célpont stábja a frissen létrehozott vállalkozás telephelyén kereste őt, de helyette csak egy hölgyet találtak, akivel a következő igen tanulságos párbeszédet folytatták:

– Üzletember, vagy mit lehet róla tudni?
– Sofőr.
– Sofőr?
– Igen, előbb még valamikor volt a Fellegi Tamásnak a miniszteri sofőrje, meg van neki ilyen kártyája, ami igazolás, hogy köztársasági. Akkor volt a Farkas Flórinak egy ideig, akkor volt egy milliárdos bankárnak a sofőrje.

Az egyébként tény, hogy Botlik nem most ismerkedik az üzleti világgal. Működtetett már diszkót és építési vállalkozást is.

Hírdetés

A változatos profilú cégeknek egy közös tulajdonsága van: mindegyik földbe állt.

Nem ő az első, jó fideszes kapcsolatokkal bíró üzletember az elmúlt időkben, aki nagy értékű állami ingatlanhoz jutott igen jó áron. Az Infópark közelében hasonló módon, kikiáltási áron, verseny nélkül vett meg egy telket 2 milliárd forintért egy cég, amely a kormánnyal jó viszonyt ápoló WING Zrt. érdekeltségébe tartozik. Az ingatlan komoly értéket képviselhet, hiszen hamarosan itt épül fel az Ericsson új székháza. Ugyanígy,

kikáltási áron a kellemetlen versenytársak mellőzésével

vásárolt meg egy Andrássy úti palotát Orbán Viktor vejének Tiborcz Istvánnak egyik volt üzlettársa, Paár Attila

az állami tendereken jól szereplő West Hungária Bau egy Andrássy úti palotát szerzett meg szintén kikiáltási áron, verseny nélkül. 

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet irodaházát az év elején 4 milliárd forintért vásárolta meg egy vállalkozó, aki az épületet később Habony Árpád grúz-izraeli barátainak adta tovább.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »